Az MSZP újabb megszorító csomagtól tart

2013. április 18. 15:09

Az MSZP szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt években eredményeket nem, csak brutális megszorításokat hozott, és a kormányzati sikerpropaganda ellenére úgy tűnik, hogy jön az újabb megszorító csomag – mondta Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

2013. április 18. 15:09

Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának MSZP-s tagja kijelentette: az Orbán-kormány rosszabbul teljesít, mint a korábbi kabinetek. Hangsúlyozta: az eddigi megszorítások miatt a kormány tavaly 80-90 ezer forinttal rövidített meg minden magyar embert, ugyanakkor szakértők idén további 150-200 milliárd forintos megszorításra számítanak annak érdekében, hogy a költségvetési hiány kormány által tervezett mértéke tartható legyen. Szerinte ez újabb 15-20 ezer forint bevételkiesést jelent majd minden embernek. Kiemelte: bár a Fidesz-kormány markáns gazdasági növekedést ígért, a valóság az, hogy Magyarország az ENSZ 197 tagállama közül 178. a növekedés tekintetében. „Dinamikus elrugaszkodás helyett a zuhanás és stagnálás éveit éljük meg” – fogalmazott.

Ugyanakkor közölte: az „MSZP-nek ennél jobb ajánlata van”, 22 százalékos élelmiszerár-csökkentést, igazságosabb adórendszert és több adókulcsot javasolnak, illetve nem a felső tízezret támogatnák. Az MSZP képviselője szerint Rogán Antal, Fidesz-frakcióvezető csütörtöki, különadókkal kapcsolatos kijelentése azt jelzi, hogy már a Fidesz sem kalkulál gazdasági növekedéssel, de azt is egyértelművé teszi, hogy az Orbán-kormány a költségvetési egyensúly érdekében minden más gazdaságpolitikai célt feláldoz. Rogán Antal az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti reggelijén beszélt arról, hogy a különadókkal – „akármilyen kormány is jön 2014-ben – szinte biztos, hogy a következő ciklus közepéig, második feléig kalkulálni kell”, mert érdemi gazdasági növekedés nélkül csak ezekkel a különadókkal tartható egyensúlyban a magyar költségvetés.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2013. április 18. 18:45
Az első megszorító csomagot Nagy Imre kapta az MSZ(M)P-től kötél formályában és még vagy 900-an ugyan ezt a megszorító csomagot. Inkább valamennyi MSZP-snek a csomagját kellene megszorítani, lenne itt tökmagolaj bőven.
kitiltott
2013. április 18. 18:36
Lehet hogy Nem hisznek az MSZP-nek? A Fidesz 24, az MSZP 15, a Jobbik 7 százalékon áll, a legrokonszenvesebb magyar politikus pedig Áder János államfő. Alig változtak a párttámogatottsági adatok az előző hónaphoz képest - mondta Závecz Tibor, az Ipsos véleménykutatási igazgatója. A potenciális kormányfőjelöltek közül Orbán Viktor a legkedveltebb. Legfeljebb egy százalékpontnyit változtak márciusról áprilisra az Ipsos legfrissebb felmérése szerint a párttámogatottsági adatok - mondta az InfoRádiónak Závecz Tibor, a cég véleménykutatási igazgatója. Hozzátette: "Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a rezsicsökkentés következtében előállt szituáció a pártok erőterében az konzerválódott." A teljes népességen belül a Fidesz tehát őrzi magabiztos első helyét, tábora 24 százalékos maradt, az MSZP-é 16-ról 15 százalékosra csökkent, a Jobbik megtartotta 7 százalékát, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség ezúttal 4, az LMP 2, a Demokratikus Koalíció pedig 1 százalékon áll, tehát a bizonytalanok tábora a népesség 45 százalékát teszi ki. Závecz Tibor úgy látta, hogy a helyzet a politikai üzenetek függvényében maradhat tartós: "Utolsó pillanatok vannak ha úgy tetszik a nyár előtt, mert a május még olyan, de talán a június eleje is, amikor a választópolgárok fogékonyak a pártok üzeneteire. Tehát ez attól függ, hogy mik lesznek a témák. A rezsicsökkentés nagyon magasra tette a mércét, tehát elég erős mondatoknak és döntéseknek, ellenzék részéről javaslatoknak kell ahhoz bekövetkezni, hogy a választópolgárok most nagy mozgásban legyenek a következő időszakban. Ha lesznek ilyenek, mondjuk egy május 1-eje egy ilyen lehetőséget megteremt akkor elképzelhetők változások természetesen." Az Ipsos felmérése kitért arra is, hogy a potenciális kormányfőjelöltek közül Orbán Viktor a legkedveltebb, a legrokonszenvesebb magyar politikus pedig Áder János köztársasági elnök. A biztos pártválasztók véleménye Az "óvatos értelmezést ajánlva" mutatja be az Ipsos a biztos pártválasztók körében mért támogatottsági arányokat. Ebben a nem túl népes, de rendkívül fontos választói körben a Fidesz 46 százalékkal vezeti a rangsort, az MSZP 26 százalékkal a második helyen áll. A Jobbik 14 százaléknyi aktív és elkötelezett szavazót tudhat maga mögött. Az Együtt 2014-PM az eltökélt szavazók 8 százalékára számíthat, míg az LMP 3, a DK 1 százalékra - közölte a cég. A rezsicsökkentésnek köszönhetően az év első negyedévében egyértelműen javult a közhangulat és kisebb lett a kormányváltást kívánók aránya - olvasható az Ipsos összefoglalójában, amely szerint ugyanakkor az elmúlt egy hónapban megtorpant ez a folyamat, és vannak jelei a visszarendeződésnek - írja az MTI. Tavaly év végén a lakosság 15 százalékának volt az a véleménye, hogy jó irányba mennek az ország ügyei, és ez a csoport márciusig 27 százalékosra bővült. Ezzel párhuzamosan az aktuális állapotokat negatívan értékelők aránya 77-ről 67 százalékra csökkent. A mostani felmérésben viszont nem javult tovább a közhangulat, sőt valamelyest romlott: a kedvező folyamatokat érzékelők aránya 22 százalékra esett vissza, a kedvezőtlen fejleményeket tapasztalóké 71 százalékra bővült - mérte az Ipsos. A cég szerint a kormányváltó hangulat is lanyhult az év első hónapjaiban.
picihuszar
2013. április 18. 18:16
Dehogy tart csomagtól,egyszerűen akarja vágyik rá,mindent megadna csak egy ici pici csomagocskáért.
ballada
2013. április 18. 17:19
Rögtön lesz megszorító csomag mihelyst a bajnai ludmilla klikk kormányra kerül . Unalmas duma az mszptől riogatás ,de nem hatásos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!