Giró-Szász szerint csökkent az államadósság

2013. március 21. 17:32

A múlt év végi adatokhoz képest és a kormányváltás óta is csökkent az államadósság – reagált Giró-Szász András kormányszóvivő az MSZP állítására, miszerint a kormány elvesztette a harcot az államadóssággal szemben, s az adósság korábban nem látott szintre emelkedett.

2013. március 21. 17:32

Teljes tévedés azt állítani, hogy Magyarországon nőtt volna az államadósság – szögezte le a kormányszóvivő. Hozzátette: 2010 tavaszán, a kormányváltáskor a jegybank adatai szerint 85,3 százalékos volt az államadósság GDP-arányosan. Ezzel szemben 2012 végén, a múlt év negyedik negyedévében 79 százalékos volt. Giró-Szász András szerint a szocialisták nem veszik figyelembe a számításnál azt, hogy a kormány a kedvező piaci feltételek okán nemcsak a dollárkötvény, hanem a hazai jegyzésű állampapírok esetében is engedte a túljegyzést. Ez ugyan nominálisan növeli az államadósságot, de a túljegyzésből képzett tartalékot az államadósság kiváltására fordítják – tette hozzá. Mint mondta, az érdemi releváns adatokat akkor láthatjuk, ha az államadósság számából ezt a tartalékot levonjuk. Mint mondta: jelen pillanatban 78-79 százalék közt van az államadósság, ami a múlt év végéhez képet is mintegy fél százalékos, a kormányváltás óta pedig mintegy 6 százalékos csökkenést jelent.

Az MSZP-s Burány Sándor csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, hogy az Orbán-kormány elveszítette az államadósság elleni harcot, s az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint az adósság korábban nem látott szintre emelkedett. Az ÁKK szerdán tette közzé, hogy februárban 442 milliárddal, az év első két hónapjában összesen 910 milliárd forinttal nőtt a költségvetés bruttó adóssága, amely így 21 630 milliárd forintot tett ki múlt hónap végén. Burány Sándor hozzátette: ez több mint 200 milliárd forinttal meghaladja az eddigi rekordot, a 2011 novemberi értéket. A GDP-arányos államadósság 80,5 százalék, ilyen magas legutóbb a válság alatt, 2009-ben volt. „Most viszont nincs válság, az adósság mégis nő” – mondta.
 

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Yuing
2013. március 22. 08:53
Két hónap alatt 910 milliárd forinttal nőtt a központi költségvetés adóssága, és korábban sosem látott szintre emelkedett. Az adósságállomány 21 630 milliárd forint, több mint 200 milliárddal haladja meg az eddigi rekordot jelentő 2011. novemberi értéket. A központi költségvetés adósságszintje az év végéhez képest egy átlag magyarra 104 600 forinttal nőtt az egy magyarra jutó állami eladósodás. http://www.168ora.hu/buxa/oriasi-bukta-allamadossag-elleni-harc-111727.html
orbán(c)
2013. március 22. 08:18
Undorító az egész magyar politika.
Yuing
2013. március 22. 08:05
"Amikor nagy vihar van a tengeren, akkor azt is értékelni kell tudni, hogyha valaki kikötőbe vezet minket, nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni." De hol az a kikötő, de hol az a kapitány ? Itt csak egy fejre állitott papícsákot dobál a víz ide-oda ! Konyak ? Ki gondol itt arra ? Girnyó, nem tudjátok, hogy mit nem tudtok, ezért azt sem tudjátok, hogy mennyire nem értetek hozzá. Így pedig marad a tudást kompenzálni hivatott "erő", és annak kommunikációs fitogtatása, az agresszív nagyotmondás és a problémák letagadása.
HSL
2013. március 22. 06:55
nem süllyedünk, nem süllyedünk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!