Molinón követelnek „munkát, kenyeret” az éhségmenet aktivistái

2013. február 18. 19:43

„Munkát, kenyeret!” felirattal molinót feszítettek ki a Parlament elé a Közmunkás Szakszervezet (KSZ) tagjai, illetve az „éhségmenet” aktivistái hétfő délután, az MSZP ugyanott tartott sajtótájékoztatója után.

2013. február 18. 19:43

Nyakó István (MSZP) elmondta, a transzparenssel nem provokálni akarnak, csak munkát és kenyeret akarnak kérni azoknak a százezreknek, akik most fáznak és éheznek. Úgy fogalmazott, a felirat csak azoknak lehet provokáló, akik azt gondolják, hogy 47 ezer forintból meg lehet élni. Közölte, tudomása szerint a múlt héten kezdték el postázni a kistelepülési polgármestereknek a 2013. évi közfoglalkoztatás szociális jellegű kistérségi Start munkaprogramjának „újratervezéséről” szóló levelet. Ebből szerinte az derül ki, hogy a támogatottak legfeljebb öt hónapig naponta maximum hat órában dolgozhatnak a programban, és ezért havonta 37 ezer forintot kapnának. Hozzátette, ezt hívják provokációnak, nem pedig a most kihelyezett transzparenst, ami „jogos igény”. Utalt a Parlament elé a múlt heti éhségmenet végére kifeszített molinó „Üdvözöljük a szoci hataloméhség menetét” feliratára is, amelyet „hatalmas otrombaságnak” nevezett.

Nyakó István újabb provokációnak mondta azt is, hogy nem messze a mostani sajtótájékoztató helyszínétől, a Néprajzi Múzeum előtt két hirdetőtáblás gépkocsi parkolt, a táblákon Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc képével, és azzal a felirattal: Együtt tették tönkre az országot. Azt is mondta, a kormány a fél fülére süket, mert azt meghallotta ugyan, hogy a közmunkások havi bérfizetést kérnek, ám azt már nem, hogy 2010-es nettó bért, azaz a 60 200 forintot.

Baráth Endre, a KSZ választmányi elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, ha kormány az emberek kormányának mondja magát, akkor adja meg, amit az emberek kérnek. Azt mondta, a vele együtt „éhségmenetelő” emberek még most is szurkolnak azért, hogy elérjék céljaikat, és ha ez a mostani kormánnyal nem sikerül, akkor majd a következővel. Úgy fogalmazott, az emberek azt mondták neki, kukoricán térdepelve is kibírják már a (választásokig hátralévő) egy évet, csak „legyen ennek valamikor vége”.

A sajtótájékoztató után az aktivisták létrára állva feszítették ki két oszlop közé a „Munkát, kenyeret!” feliratú molinójukat, az akciót a közelben álló rendőrök nem akadályozták meg. A rendezvényen mintegy félszázan jelentek meg, köztük több szocialista képviselő.

A rendezvényen mások mellett megjelent egy vörös csillagot viselő férfi is, aki az MTI-nek azt mondta, a jelvényt azért viseli, mert a Munkáspárt 2006 tagja, és szerinte annak viselése már nem tiltott; azt közlése szerint ők harcolták ki az elmúlt évben.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2013. február 19. 09:49
MSZP-sek.Nagyon rövid az ész,2008,2009 ben is hat/6/órát lehetett dolgozni a közmunkásoknak, néhány területet kivéve,és a bér is ennek megfeleően arányos volt.Én csak tudom,mert egy megyei Munkaügyi Tanácsnak voltam a tagja.Mivel csak egyetértési jogunk volt,hát egyetértettünk.
cromwell
2013. február 18. 20:44
Alapvetően a pokolba Nyakóval és a bandájával. DE! Ha a kormány és kormányközeli, bocs "civil" szervezet kirakhat egy elég patkány molinót, miszerint: "Köszöntjük a szocialista "hataloméhség" menetét!" rendőri és országgyűlési őrség asszisztálása mellett, akkor ezt is ki lehet rakni. A jogegyenlőség jegyében! A jelenlegi hatalom csicskái persze megint túlbuzgók voltak, és először nem engedték a Milla molinóját kirakni ugyanoda, majd egy alezredes a Kövér-gárdából hatáskört túllépve még jogtalan igazolásba is kezdett. Persze először tagadta a Kövér apparátus, majd amikor a videó is felkerült, és beazonosították az alezredest, rájöttek, hogy védhetetlen a dolog. Elég szomorú, hogy rendszer odáig fajult, hogy a központból kell leszólni és regulázni a NER híveket, mert ügybuzgalomból túlteljesítik a tervet.
Viktus
2013. február 18. 20:34
Ügyes munkaügyes 2013.02.18. 12:56 | Kettes | 40 komment Az ember lassan hozzászokik, hogy ezt az országot egy maréknyi gengszter vezeti, akik között aránytalanul felülreprezentáltak az ideggyógyászati esetek. A vezetés második vonalát gátlástalan politikai karrieristák, a harmadikat pedig lelkes, de dilettáns idióták töltik be. Ennek a harmadik csoportnak az agyszüleménye a Munka törvénykönyvének legutóbbi módosítása, amivel megváltoztatták a távolléti díj számításának módszerét. Mivel az egyes hónapokban eltérő számú, általában 20 és 23 közötti munkanap lehet, az egy munkanapra eső bér összege (ami eddig a távolléti díj alapja volt) attól függően változott, hogy melyik hónapban ment szabadságra a munkavállaló. Cserébe viszont a havi fix bér valóban fix volt, függetlenül attól, hogy mikor és hány nap szabadságot vett ki az ember. Ez így nem tetszett a jogelbaszónak és sietve hozzálátott, hogy tegye, amit a nevéből adódóan tennie kell. Kitalálták, hogy a távolléti díj alapját úgy kell meghatározni, hogy a havi bért elosztjuk 174 órával. Így aztán a távolléti díj napi összege minden hónapban azonos, cserében viszont, ha az ember rövid hónapban megy el szabadságra, akkor kevesebb bért, ha hosszú hónapban, akkor pedig több bért kap, mint ami a munkaszerződésében van. Van ennek értelme? Természetesen nincs. A szakma felháborodott, és a sajtóban a legváltozatosabb találgatások jelentek meg, hogy mi a fészkes fenét akarhatott a minisztérium, illetve hogy lehet úgy kifacsarni a szavak jelentését, hogy még pont legyen értelme a jogszabálynak. Matolcsy minisztériuma első közleményeiben a munkáltatók adminisztratív terheinek csökkentésére hivatkozott. Aki ezt leírta, még életében nem számfejtett bért. Jelenleg az összes bérszámfejtő program, beleértve háromszor hármas excel táblákat is, kezelni tudja, hogy hány munkanap van egy hónapban, és figyelembe is veszi, anélkül, hogy a munkáltatónak bármit külön adminisztrálnia kellene. Ezzel szemben a programok módosítása külön adminisztrációt fog jelenteni. Mostantól tehát a havi fix bér hónapról hónapra változni fog, attól függően, hogy elmegyünk-e szabadságra. Ha jókor megyünk el, többet keresünk, ha rosszkor, akkor kevesebbet. Az NGM Munkaügyi Hivatala szerint ez normális, legalábbis az általuk jegyzett módszertani tájékoztató szerint ennek így kell lennie. Szerintem viszont a Munkaügyi Hivatalban nem normális valaki. Konkrétan a vezetés, ha ehhez a marhasághoz a nevüket adták. A szabadság kikérésénél és kiadásánál így is épp elég sok szempontot kell figyelembe venni mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak. Tanítási szünet, ünnepek, házastárs szabadságolása, a munka szezonalitása, határidős feladatok, helyettesítés stb. Ebbe a bonyolult helyzetbe most új munkáltatói érdeket vontak be, hogy az lehetőleg ne engedje el a dolgozót a hosszú hónapokban (amik jellemzően egybeesnek a tanítási szünetekkel), illetve új munkavállalói érdeket, hogy a szabadság jól időzített kivételével burkolt béremelést érjen el a munkáltatónál. Azt szeretném zárszóként üzenni a magas hivatalnak, szigorúan szakmailag, hogy a kurva anyátokkal szórakozzatok. - Na ez is megérne egy "misét" ...
Viktus
2013. február 18. 20:18
Nyakó ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!