Az ellenzék is elkötelezett az állambiztonsági iratok nyilvánossága mellett

2013. február 08. 15:58

A közjogi tárgyú ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek elkötelezettek amellett, hogy az 1990 előtt keletkezett állambiztonsági iratok nyilvánosságot kapjanak és kutathatók legyenek.

2013. február 08. 15:58

Erről Suha György, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) ügyvivője számolt be újságíróknak a pénteki tanácskozás után, hangsúlyozva, hogy az ügynökdossziékat a szükséges alkotmányos garanciák megteremtése mellett hozná nyilvánosságra a hét demokratikus ellenzéki erő, az MSZP, az Együtt 2014 választói mozgalom, a Demokratikus Koalíció, az MSZDP, a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt, a Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt (SZEMA) és a Centrum Párt.

A megbeszélés másik témájaként a jogállami intézmények függetlenségének helyreállítását jelölték meg. Az elfogadott közös nyilatkozat szerint az ellenzéki szervezetek egyetértettek abban, hogy közpénzügyi intézmények (a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék, a Költségvetési Tanács és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) vezetőjévé – a mostani gyakorlattal szemben – ne lehessen megválasztani azt, aki a megelőző öt évben kormánytag, parlamenti vagy önkormányzati képviselő, illetve pártvezető volt. Emellett szükségesnek tartják módosítani a Költségvetési Tanácsnak a büdzsé elfogadásához kapcsolódó vétójogát úgy, hogy az ne vezethessen az Országgyűlés „visszaélésszerű” feloszlatásához. Az ellenzéki szervezetek átalakítanák a jegybanki vezetők jelölésének és megválasztásának szabályait is, hogy erősödjön a nemzeti bank függetlensége. Ennek részleteiről azonban még nem állapodtak meg.

A szocialista párt által kezdeményezett ellenzéki megbeszélések január elején indultak közjogi kérdések megtárgyalásával. Azóta gazdasági, oktatási, kül- és nemzetpolitikai, valamint foglalkoztatáspolitikai kérdésekről is egyeztettek már. Az MSZP 19 témát javasolt a várhatóan március végéig tartó tárgyalássorozatra, amelyen az LMP és a 4K! nem vesz részt, míg az Együtt 2014 csak a közjogi tárgyú megbeszélésekre megy el. Ezek közül a pénteki volt a negyedik forduló.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. február 09. 12:19
Na, akkor most lehet agyalni, hogy miért inkábba Boross féle amnézia bizottság legyen a nyilvánosság helyett. Ésszerűen szemlélve azt kell látni, mostanra az a heyzet állt elő, hogy a Fidsz bukhat a legtöbbet a nyilvánosságra hozatalon. Nagy a baj narancsprolik!
nyugalmazott tanár
2013. február 09. 10:34
A közjogi tárgyú ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek elkötelezettek amellett, hogy az 1990 előtt keletkezett állambiztonsági iratok nyilvánosságot kapjanak és kutathatók legyenek. Miután az őket keményen kompromitáló iratokat tonnaszám égették el még 1989-90-ben. Ez a dolog lényege. A zsarolással, fenyegetéssel tönkretett szerencsétlen életeken akarnak csámcsogni. Elsősorban azt a rendszert létrehozó, működtető és kiszolgáló pártelitet kellene végre elővenni és a bűnökről elszámoltatni. MSZMP és KISZ KB, PB, apparátusok vezetői országostól le a vállalatokig. Meg a MB, Munkásörség, igazságszolgáltatás, pártiskolák, egyéb fegyveres testületek, stb.
vizipipa
2013. február 08. 16:16
Most, hogy a Fideszen múlik: éljen a nyilvánosság! Amikor őrajtuk múlott: megmagyarázták miért nem. Mint most a Fidesz. Nem különböznek ezek egymástól semmiben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!