Rogán szerint az előtörlesztés azt üzeni, hogy stabil a költségvetés

2013. január 25. 12:58

A Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta: csak stabil költségvetési helyzettel rendelkező ország képes 180 milliárd forint összegű IMF-hitel lejárat előtti előtörlesztésére.

2013. január 25. 12:58

Csak stabil költségvetési helyzettel rendelkező ország képes 180 milliárd forint összegű IMF-hitel lejárat előtti előtörlesztésére – jelentette ki Rogán Antal. A Fidesz-frakcióvezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a Fidesz-frakció üdvözli a kormány döntését, amelynek eredményeként az ország pénteken, mintegy három héttel az esedékessége előtt fizette vissza az IMF-nek tartozása egy részét. Hangsúlyozta, hogy a kormány ezzel nemcsak a magyar választóknak, hanem a piac szereplői számára is megüzente: stabil költségvetéssel rendelkezik az ország.

A politikus emlékeztetett arra: a hiteleket még a korábbi, szocialista kormányok vették fel, amelyek 2002 és 2010 között egyetlen évben sem voltak képesek a költségvetési hiánycél tartására, a hitelekre pedig a megfelelő devizatartalék és a bankrendszer stabilitásának hiánya miatt volt szükség. Mivel az ország költségvetési helyzete és hiteltörlesztési képessége is megingott a szocialista kormányok alatt, a Nemzetközi Valutaalaptól mintegy 8,8 milliárd eurónyi, az Európai Uniótól pedig további 5,5 milliárd eurónyi hitel felvételére kényszerült az ország – mondta. Rogán szerint az Orbán-kabinet ezzel szemben képes volt az elődei által megfogalmazott hiánycél tartására, és 2010 óta három százalék alatt tartja a mutatót. 

Beszámolt arról is, hogy az országnak az IMF felé fennálló tartozását 99 százalékban a jövő év március 30-ig ki kell egyenlítenie, a fennmaradó szűk összeget pedig 2014 júniusának és szeptemberének végéig kell rendeznie. Az Európai Unió felé fennálló hitelét 2011-ben kezdte törleszteni az ország, annak további részletei 2014-ben és 2016-ban lesznek esedékesek. Kijelentette: az előtörlesztés világos üzenete a stabil költségvetésnek, ezért megalapozatlan minden olyan kritika, amely a büdzsét éri, különösen azoktól a pártoktól és szervezetektől, amelyek 2002 és 2010 között egyszer sem voltak képesek arra, amelyre a jelenlegi kabinet. A politikus szerint a döntés megerősíti, hogy az országot komolyan kell venni, és devizáját sem érdemes támadni, mert képes azt megvédeni. Emellett az előtörlesztés gyakorlati hasznának tartotta, hogy azzal csökkent az összeg kamatterhe.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2013. január 25. 17:11
úgy megvédjük, hogy mindjárt 300.
rogananti
2013. január 25. 17:10
Értelmetlen műintézkedések, értelmetlen műemberektől.
laci0011
2013. január 25. 15:48
Sikerült sunyiban 1 milliárd euro kötvényt eladni,felesleges lett volna zsebben tartani.Csak ennyi történt blikkmaki.Közben meg romlik a forint valahányszor az elmekárosult fityusz valamelyik tagja elkezd a gazdaságról vizionálni...
Robin
2013. január 25. 14:11
"Rogán szerint az előtörlesztés azt üzeni, hogy stabil a költségvetés" Nem. Az előtörlesztés azt üzeni, hogy az orbán fidesz elkölti az MNB devizatartalékát is, visszafizeti a teljes IMF-hitelt és drágább hitelre cserélni, hogy ne ellenőrizzék, hogy mennyit lop. IMF nélkül és ha már nem tudjuk önállóan fenntartani az országot és államcsődbe megyünk, az EU-ra fogva abból is kiléphetünk, hogy az se ellenőrizze a lopást. Az államcsőd helyreteszi az államháztartást és úgy tönkre szegényíti a lakosságot, hogy közmunkabérért összeszerelő országot lehet csinálni belőle, ahol hely is van, mert az értelmisége kivándorol, ezért olcsón megveszi egy nem európai gyarmatosító, a helytartókat zsebbe fizetve, akiket továbbra is hagy lopni, hazudni, bohóckodni... x(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!