Navracsics: Jól teljesített eddig a járási rendszer

2013. január 06. 09:34

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint zökkenőmentes volt a járási hivatali rendszer elindulása. Navracsics Tibor ezt önmagában véve is várakozáson felülinek tartja, számolt ugyanis azzal, hogy az első munkanapokon komoly funkcionális problémák lehetnek.

2013. január 06. 09:34

Jól vette az első napok akadályait a január 1-jén létrejött járási rendszer – jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Mint mondta, zökkenőmentes volt a járási hivatali rendszer elindulása, amit önmagában véve is várakozáson felülinek tart, számolt ugyanis azzal, hogy az első munkanapokon komoly funkcionális problémák lehetnek. Kisebb fennakadások voltak ugyan – elsősorban az okmányirodáknál –, de ezek is elenyészőek – jegyezte meg.

 
A közigazgatás „új kultúrájáról” szólva a tárcavezető azt mondta: „sokan hátrányként szokták megfogalmazni, hogy ha túl kedvesek vagyunk az ügyfelekhez, akkor odaszoknak, és akkor is ott lesznek, ha nincs semmilyen elintéznivalójuk”. Ő azonban – folytatta - ezt nem tartja problémának: igenis, „ha valaki társaságra vágyik, bármilyen abszurdnak tűnik is a feltételezés, hadd menjen” az adófizetők pénzéből fenntartott hivatalba. A cél ugyanis szerinte éppen az, hogy az ügyfél azt szokja meg, hogy az államtól, az állam embereitől kedves, türelmes, tisztelettudó hozzáállásra számíthat. Meg kell változtatni azt a viszonyrendszert, hogy a polgár ellenfelének tekinti az államot – összegezte álláspontját.
 
A kettős mércét, a nácizmus és a kommunizmus rémtetteinek megítélése közötti különbséget feszegető felvetésre válaszul Navracsics Tibor a rádióinterjúban azt mondta: Magyarországon és nemzetközi viszonylatban is azt látni, mintha a kommunizmus bűneit bocsánatosnak tartanák, míg a nemzetiszocializmusét – teljes joggal – elítélik. A vörös csillaggal kapcsolatos strasbourgi emberi jogi bírósági döntés is jól tükrözi ezt „a kommunizmussal szembeni megengedőbb magatartást” – vélekedett, utalva arra, hogy az európai emberi jogi bíróság 2012 márciusában véglegessé vált ítélete arra kötelezte a magyar államot, fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. A kormányfő helyettese szerint a kettős mércére egyetlen megoldás van, a nyilvánosság: szóvá kell tenni, vitatkozni kell róla.

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csamartin
2013. január 06. 21:21
Három nap után tényleg kissé bátor kijelentés, hogy minden tökéletesen működik. A központosítás nem ördögtől való, ami kérdéses, hogy most hány vezetővel lett több. Ha jól tudom, megmaradtak a jegyzők és velük párhuzamosan a járásnak is van egy jól kereső vezetője. Két főnök osztozik ugyanannyi, vagy kevesebb beosztotton.
Akitlosz
2013. január 06. 19:02
Túl kedves hivatal? Járt ez az ember már egyáltalán magyar hivatalban? Vagy csak magából indul ki, s ezért azt hiszi, hogy mindnekivel úgí bánnak, mint egy miniszterrel? Olyan magasra jutott a hatalomban, hogy már nem képes látni a valóságot.
MikkaMakka
2013. január 06. 12:23
zökkenőmentes? sok helyen se az embereket se szükséges eszközöket, pl számítógépeket nem sikerült hadrendbe állítani, mert nm érkeztek még meg az hogy beválik-e a járási r. az még a jövő zenéje, de éljen a sikerkommunikáció, ha már nincs más
Rücsök
2013. január 06. 12:10
"Navracsics: Jól teljesít a járási rendszer" Ezt kijelenteni három munkanap után kicsit merész dolog, vagy inkább pofátlanság. Majd egy fél, vagy egy év múlva térjünk vissza rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!