Médiakampány indul a fogyasztói jogok megismertetésére

2013. január 29. 12:07

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének közlése szerint több mint 200 megjelenés keretében 20 másodperces televíziós és rádiós spotokat sugároznak Magyarország közkedvelt csatornáin, három közszolgálati és két kereskedelmi – az M1, a Duna, a Kossuth Rádió, a TV2 és a Class FM – adón.

2013. január 29. 12:07

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) – több civil szervezet akcióját is koordinálva – 2013. január 30-án több mint egy hónapig tartó nagyszabású médiakampányt indít a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával – mondta Baranovszky György ügyvezető elnök kedden az MTI-nek. Hozzátette: a kampány célja, hogy a fogyasztók minél szélesebb körben megismerjék általános fogyasztói jogaikat, köztük azt, hova fordulhatnak probléma esetén panaszügyintézéssel, jótállással és szavatossággal, utazással, üzleten kívüli értékesítéssel, internetes vásárlással és a békéltető testületekkel kapcsolatban.

A FEOSZ ügyvezető elnökének tájékoztatása szerint a médiakampány során az említett témákban több mint 200 megjelenés keretében 20 másodperces televíziós és rádiós  spotokat sugároznak Magyarország közkedvelt csatornáin, három közszolgálati és két kereskedelmi – az M1, a Duna, a Kossuth Rádió, a TV2 és a Class FM – adón. Baranovszky György kiemelte: törekedtek arra, hogy a bejátszások főműsoridőben kerüljenek adásba.

A kampány főeleme lesz a www.eljenjogaval.hu honlap működtetése, ahol megjelennek a fogyasztóvédelmi szervezetek honlapjai, ezen kívül a közösségi csatornákon is láthatók lesznek majd a kampányanyagok, és szórólapokat juttatnak el a fogyasztókhoz. Az aktuális témákról szólva Baranovszky György hangsúlyozta: sok fogyasztói megkeresést kapnak közüzemi számla ügyben, és örülnek annak, hogy a kormány foglalkozik a közüzemi számlák egyszerűsítésével. A FEOSZ ügyvezető elnöke kitért arra, hogy az NGM támogatásával a Fogyasztói Világnaphoz kapcsolódóan március 14-17. között mintegy 100 diák részvételével tábort rendeznek Zánkán, ahol a tavaly indult verseny legjobbjai kapnak további információkat a fogyasztói jogokról.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!