Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Hende: Az államnak meg kell védenie polgárait!

2013. január 27. 13:42

A honvédelmi miniszter vasárnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban leszögezte: soha többé nem fordulhat elő, hogy Magyarország ne tudja megvédeni polgárait, illetve hogy valakit vallása vagy származása alapján megfosszanak jogaitól.

2013. január 27. 13:42
Soha többé nem eshet meg, hogy valakit vallása vagy származása miatt kiközösítsenek, megfosszanak vagyonától és meggyilkoljanak. Nem fordulhat elő ismét, hogy az ezeréves magyar állam nem tudja megvédeni állampolgárait – mondta a honvédelmi miniszter a holokauszt emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen az Uránia Nemzeti Filmszínházban vasárnap.
 
Hende Csaba az Élet Menete Alapítvány által szervezett eseményen hangsúlyozta: meg kell érteni, mit veszített a nemzet és Európa „zsidó honfitársainkkal”, és mekkora gyalázat, hogy „nem tudtuk megvédeni őket”. Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet kiemelte: emlékezni és emlékeztetni kell, mert rövidesen nem lesz élő tanú, aki beszámolhatna a holokausztról. Figyelmeztetni is kell az embereket, hogy az antiszemitizmus továbbra is létezik és terjed a 21. században – tette hozzá.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. január 27. 14:32
A többes álompolgárokét is???
kirk01
2013. január 27. 14:31
bennünket magyarokat ki véd meg?
Felebarát
2013. január 27. 14:26
jaj ne...most hoyg jön ide a hadsereg??? ezt nem a belügyérnek kellett volna elmondania?... egy nem tetszik az egészben, hogy megitn a zsidókra van kihegyezve...bazki és rajtuk kivül hány magyar veszett oda..picsába is már
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!