Haza és Haladás: Nem tervezzük a minimálbér csökkentését

2013. január 16. 16:02

A Haza és Haladás Egyesület nem tervezi a minimálbér csökkentését - közölte a szervezet az MTI-vel a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakra válaszul.

2013. január 16. 16:02

Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő szerdán azt mondta: ha megvalósulna a Haza és Haladás minimálbér-csökkentési javaslata, azzal legalább nyolc másik ellátás összege is csökkenne.

Az egyesület erre reagálva közölte: a Fidesz hazugságokat ismételget, ugyanis nem tervezik a minimálbér csökkentését. Mint írták, éppen a Fidesz-kormány csökkentette a minimálbér reálértéket, miközben több mint egyharmadával növelte a vállalkozók terheit. Ez a gazdaságpolitika nem egymillió új munkahelyet teremt, hanem több tízezer meglévőt sodor veszélybe – olvasható a közleményben.

Ezért – folytatták – a Haza és Haladás a gazdasági növekedés beindítása érdekében olyan minimálbérrendszert javasol, amely nem vesz el a munkavállalóktól, viszont csökkenti a munkahelyteremtő vállalkozók terheit. Megjegyezték: az elmúlt két év rossz kormányzati politikája a felelős azért, hogy a minimálbért keresők kevesebbet kapnak kézhez, mint a kormányváltás előtt, és azért is, hogy az álláskeresési járadékot már csak három hónapig folyósítják.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. január 16. 21:10
Hiszi a piszi. Simán elinflálnák a minimálbért.
laci0011
2013. január 16. 20:45
A minimálbéreseket szépen megrépázta a fityusz,na meg az őket foglalkoztatókat...Egyedül az államkassza kaszált,most meg lehet közmunkával hamisítani a statisztikát,annyi munkahely szünt meg emiatt a történet miatt.A minimálbér 1000 forintot emelkedett 3 év alatt netto,az államkassza meg 30 000-rel jobbanjárt cserébe,a vállalkozó meg tartja a multikat és a fityusznyikokat.
gubenc
2013. január 16. 20:40
A minimálbér egyébként az egykulcsos bevezetésekor csökkent. Egy ismerősöm a "nemzeti üzletláncnál" dolgozik, és 2012-ben észrevette, hogy kb 8 ezer forintal kevesebbet kap kézhez, mint egy éve. Perssze volt kötelező kompenzáció, de a kompenzáció kommandó kb. két hónapig ellenőrzött, utána hagyták úgy, ahogy volt. Nem fogjátok elképzelni, hogy a bolt tulaja mit mondott, amikor méltatlankodott miatta. "Lehet máshol is dolgozni".
gubenc
2013. január 16. 20:36
Ez kommunikációban az egykori Kacsa Magazin szinvonala. A főszerkesztő egyszer azt nyilatkozta, hogy az újság abból él, hogy megírja, hogy X sztár csalja a feleségét Y-al. Természetesen X perel, az újság bukja a pert, de addig már annyian megvették, hogy a kártérítés összege smafu a bevételhez képest. Természetesen közzé tesznek egy helyreigazítást, de az már a kutyát sem érdekli. Képzelt el például, hogy egy újságban nyilvánosan megírom rólad, hogy nekrofil vagy. Szerinted két hét mulva valakit érdekelni fog a cáfolat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!