Felmentették Hankiss Ágnest a Vásárhelyi-ügyben

2013. január 09. 12:10

Jogerős ítéletet hirdetett tegnap a Fővárosi Törvényszék a Hankiss Ágnes ellen Vásárhelyi Mária által indított perben – hozta címlapon a Magyar Hírlap szerdai számában. Az eljárás Hankiss egy 2004-es televíziós nyilatkozata miatt indult, melyben kijelentette: Gimes Miklós elítélésében szerepet játszott Vásárhelyi Miklós terhelő vallomása is.

2013. január 09. 12:10

A magánvádas eljárás nyolc éve azért indult, mert Vásárhelyi Mária kegyeletsértőnek tartotta Hankiss szavait, és úgy vélte, apja nem hozott fel terhelő adatokat Gimes Miklóssal szemben, de ha úgy adódott volna, egyébként elkerülhetetlen lett volt számára a vallomástétel. Ezzel szemben a fideszes EP-képviselő szerint Vásárhelyi vallomása fényében új értelmet nyer, miért végezték ki Gimest, és a vallomástétel elkerülhető lett volna, hiszen voltak mások is, akik a halálbüntetés fennforgása ellenére sem vádoltak meg senkit.

Bár 2005-ben első fokon már felmentették Hankiss Ágnest (mondván, csak a véleményének adott hangot), a Fővárosi Bíróság mégis új eljárást rendelt el, melynek során a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) 2009-been szintén Hankiss számára hirdetett pozitív ítéletet. Ezután a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a korábbi ítéleteket, és tényközlésre hivatkozva új eljárást rendelt el. A BKKB 2012-ben aztán ismét felmentette Hankisst, arra az eredményre jutva, hogy a dokumentumok szerint valóban tett Vásárhelyi terhelő vallomást, viszont nem bizonyítható az ok-okozati összefüggés a vád és Gimes Miklós halála között.

Az ítéletet a Fővárosi Törvényszék helyben hagyta, ám némileg módosította azt – közölte Futó Barnabás, Hankiss védője a Magyar Hírlappal. Eszerint a bíróság Hankiss ok-okozati összefüggésre vonatkozó nyilatkozatát is tényállításként értékelte, ám a bizonyítás kimutatta, hogy Vásárhelyi Miklós terhelő vallomásának valóban volt köze Gimes Miklós halálos ítéletéhez.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Guinea
2014. március 27. 01:04
Vásárhelyi Miklós, aki 17 éven át Soros György személyes megbízottja, illetve a kuratórium elnöke http://www.soros.hu/foto/S/1997/01-Vasarhelyi%20Miklos%2080.%20szuletesnapja/index.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201201
Fakutya Guinea
2014. március 27. 01:02
"Gimes Miklós elítélésében szerepet játszott Vásárhelyi Miklós terhelő vallomása is. "
Akvínói akvavit
2013. január 11. 17:31
Hankiss Ágnes valamennyi patkánysága mellett, ez az ítélet gyönyörű. Egy ávós spicli Vásárhelyi Miklós leleplezése csak örömet okozhat minden rendes embernek.
tevevanegypupu
2013. január 09. 17:12
Gondolom ez nagyon hianyzott Vasarhelyi Marianak..vegre egy normalis birosagi itelet, manapsag eleg ritka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!