Bajnai: Orbán mentse a menthetőt!

2013. január 29. 15:25

A volt miniszterelnök az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán ezért arra kérte a kormányfőt, hogy brüsszeli útján próbálja elérni, hogy ne essen el az ország a kohéziós pénzektől, Moszkvában pedig ne ígérje oda a paksi atomerőmű bővítését.

2013. január 29. 15:25

Bajnai Gordon szerint a jelenlegi rossz kormányzás súlyosan sérti a nemzeti érdeket, az ország érdekérvényesítő képességét. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi üzleti fórumán ezért arra kérte Orbán Viktor kormányfőt, hogy brüsszeli és moszkvai útján „mentse a menthetőt”. A volt miniszterelnök, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója azt mondta: az ország bajait mára nagyrészt nem a válság, hanem a rossz kormányzás okozza.

Bajnai Gordon arra kérte a kormányfőt, fejezze be a szabadságharcot az Európai Unióval, és szerdán Brüsszelben próbálja elérni, hogy az ország ne essen el kétezermilliárd forint felzárkóztatási támogatástól. Csütörtöki moszkvai útján pedig „ne ígérje oda egy kartellnek versenyeztetés, társadalmi vita és mérlegelés nélkül” a paksi atomerőmű bővítését – szólította fel Orbán Viktort.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2013. január 29. 22:18
"Felzárkóztatási támogatás..." pislogja Baynau. Mikor épp a szocik alatt kezdődött Magyarország ellen a túlzottdeficit eljárás (és tart a mai napig). Teflon van ennek az embernek a képén?
OrangeOrder
2013. január 29. 15:52
Ne ugass bele, kibic, ország eladósítója.
triumph
2013. január 29. 15:47
NA! A másik hülye. Ennek is KFT-vel kellett volna indítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!