Harminckétezer forintot kapnak a vasutasok

2012. december 18. 17:02

Átlagosan nettó 32 ezer forintot kapnak még karácsony előtt a három vasúti társaság dolgozói Orbán Viktor és Gaskó István még tavalyi novemberi megállapodása értelmében.

2012. december 18. 17:02

A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot – mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden Budapesten. A kormánnyal kötött 5 milliárd forintos megállapodásnak ez a második kifizetése, még jövő karácsonyra is marad belőle 2 milliárd forint – jelezte Gaskó István, a VDSzSz Szolidaritás elnöke. A megállapodást a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt. és a GYSEV Zrt. vezetői írták alá a szakszervezeti elnökkel.

Orbán Viktor és Gaskó István tavaly novemberben állapodott meg arról, hogy a vasutasok három év alatt 5 milliárd forintot kapnak azért a szerepért, amely a MÁV átalakításában rájuk hárul. Ezzel az egyezséggel tavaly sikerült lezárni a szakszervezet gördülősztrájk-sorozatát. Tavaly karácsonyra fizettek ki 1 milliárdot, most 2 milliárdot, és marad még 2 milliárd jövő decemberre. Ez a tétel szerepel a 2013. évi költségvetésben is.

Dávid Ilona kiemelte, hogy azok is részesednek a juttatásból, akik a MÁV-tól kerültek át a GYSEV-hez. A menedzser- szerződéssel foglalkoztatottaknak viszont nem jár a külön juttatás.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2012. december 19. 06:43
ja, és pénz, az igen, persze! amit viszont elvárnék: -pontosság -tisztaság -udvariasság amíg ezek nincsenek meg, addig nemhogy emelést, meg pulykapénzt, fizetést sem adnék.
Secnir
2012. december 19. 06:39
ne feledjük, hogy gaskónak nagy szerepe volt abban, hogy 2002 és 2010 között többször megbénították az országot mindenféle sztrájk címén, illetve ha valaki felemelte a hangját, egyből szolidaritásból sztrájkoltak ők is. aztán 2012-ben volt egy megállapodás, miszerint 2 év alatt orbán kifizet 5mrd-ot a szakszervezetnek, de akkor nincs sztrájk. magyarul: viktor most fizeti ki gaskót és a mávosokat azért, hogy mellette álltak az elmúltnyolcév alatt. más kérdés, hogy a szakszervezeti tagok (értsd: a hétköznapi dolgozók) ebből semmit nem láttak, és nem is értik, viszont gaskó évente vett magának új autót (a szakszervezet pénzéből), gaskó tudott építkezni (a szakszervezet pénzéből), és ami a legfontosabb: gaskó a szakszervezeti fontos munkájára hivatkozva nem dolgozik. így kapja a fizetését, meg a szakszervezettől is leesik neki olyan két embernyi fizu. viszont a hétköznapi dolgozóknak ugyanolyan szar, mint eddig volt, és az 5mrd-ból csak annyit látnak, mint ami a fenti cikkben is megjelent: 30e forint karácsonyra. nesze paraszt, kuss, de ne sztrájkolj, és ne akaszd fel a királyokat. (érdekes módn pár éve, amikor a tanárok még csak TERVBE VETTÉK a sztrájkot, a mávosok már le is tették a munkát szolidaritásból. most a diáktüntetések, meg a szolidaritás kapcsán mi volt? semmi.)
GV0917
2012. december 18. 19:34
Azt mondják,hogy cigány vagy! De lesz még a vasutasra vasárnap. Berugnak vasutasok, Gyalog járnk az utasok utánnuk!
balbako_
2012. december 18. 18:53
Most lehet zokogni jaj milyen kevés! Aztán, ha nem kapják meg lehet óbégatni miért nem! Ez egy vicc Isten az Atyám! Ha kapnak az a baj, ha nem kapnak az a baj az arrogáns kismalac vicceket ezekről a balfaszokról mintázták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!