A hét elején elfogadhatják a jövő évi büdzsét

2012. december 10. 07:40

A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó kormányzati módosításokat tárgyalhatja hétfőn az Országgyűlés a végleges javaslat keddre tervezett elfogadása előtt. A képviselők emellett vitát kezdhetnek az alaptörvény harmadik módosításáról is, amely a sarkalatos törvények közé sorolná az új földtörvényt.

2012. december 10. 07:40

A Ház ülése a hagyományostól eltérő időpontban és menetben kezdődik. A napirend előtti felszólalások ezúttal a megszokottnál egy órával hamarabb, déltől hangozhatnak el, amit az interpellációs időszak helyett rögtön határozathozatalok követnek.    

A parlamentnek két népi kezdeményezésről is döntenie kell: elsőként arról, hogy napirendre tűzik-e a szigetközi vízrendezést, majd a Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről. A parlament a továbbiakban emléknapot jelöl ki a Magyarországról elhurcolt németekre emlékezve, és a tervek szerint elfogadja az agrárium tavalyi teljesítményéről szóló jelentést. A képviselők várhatóan csak ezután, 14 óra után mondhatják el interpellációkat, majd azonnali kérdéseiket és kérdéseiket. Az Országgyűlés ezt követően több záróvitát is lefolytat, határozathozatal nélkül.

Elsőként a kormány jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslata kerül terítékre. A frakcióknak 45-45 percük lesz értékelni az eredeti 1,6 százaléknál kisebb, 0,9 százalékos GDP-növekedésen alapuló új makropályát tartalmazó indítványt, amelyben a központi költségvetés hiányának 188 milliárd forintos növekedése ellenére is biztosítják a GDP-arányosan 2,7 százalékos eredményszemléletű államháztartási hiánycél elérését 2013-ban.

A kabinet előterjesztésében a korábbi 4,2 százalékosnál magasabb, 5,2 százalékos inflációval számol, az államháztartás központi alrendszerének hiánya pedig 653,877 milliárd forintról 841,834 milliárd forintra nő. A felülvizsgált prognózis szerint a beruházások 0,3 százalékos bővülés helyett 1 százalékkal visszaesnek. A jövő évi költségvetéshez benyújtott utolsó módosításról, majd az így véglegessé váló büdzséről kedden szavaz a parlament.

Ezt megelőzően még ma több más javaslat mellett záróvitát tartanak arról a kormánypárti kezdeményezésről is, amely létrehozná a befektetői letelepedés intézményét. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője zárószavazás előtti módosító javaslatában tovább pontosítaná, hogy a 250 ezer euró értékben magyar államkötvényt jegyző külföldiek milyen feltételekkel telepedhetnek le Magyarországon. Az előterjesztésről kedden dönt az Országgyűlés.

Ugyancsak a hét első napjának napirendjén szerepel az alaptörvény harmadik módosításának általános vitája. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az év eleje óta hatályos alkotmányt azzal egészítené ki, hogy a termőföld- és az erdőtulajdon megszerzésének és hasznosításának korlátait, feltételeit, a mezőgazdasági üzemszabályokat és „az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre” vonatkozó rendelkezéseket sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő törvény határozza meg.

A házelnök vasárnap délután elérhető napirendi javaslata alapján az Országgyűlés hétfőn dönthet az úgynevezett kötlségvetési salátatörvény kivételes sürgős tárgyalásba vételéről is, az összevont általános és részletes vitára ez esetben kedden kerülhet sor, míg a javaslatot december 17-én fogadhatják el.

A kormány előterjesztésében módosítaná például a gazdasági stabilitási törvényt, a korábbi 2,2 helyett 2,7 százalékos deficitcélt előírva 2013-ra, továbbá itt szabályoznák, hogy a fővárosi önkormányzat Budapest bevételeinek 47 százaléka helyett 51 százalékában részesül, míg ennek megfelelően a kerületi önkormányzatok részesedése 49 százalékra csökken.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Omega2010
2012. december 10. 10:54
Az elmúlt fél év Az idei költségvetés tervezése egyáltalán nem javította a magyarországi költségvetési politika minőségét, átláthatóságát. A gyakori változások, egymást felülíró elképzelések kiszámíthatatlanná tették a folyamatot. Ezeket a fontosabb eseményeket gyűjtöttük össze ide: - Matolcsy György a kormány nevében június 15-én terjesztette a parlament elé a 2013-as költségvetés tervezetét. A kormány azzal érvelt a költségvetés korai benyújtása mellett, hogy az stabilitást fog eredményezni a gazdaság szereplőinek. Később azonban bebizonyosodott, hogy a kormány ezzel inkább csak az unió szemében akart jó tanulóként feltűnni (az uniós pénzügyminiszterek június 22-én hatályon kívül helyezték a korábbi szankciót Magyarország ellen). - Ám alighogy elhárult a brüsszeli fenyegetés, a kormány újrakeverte lapjait és Orbán Viktor miniszterelnök július 2-án bemutatta a 300 milliárd forintos lazítással járó munkahelyvédelmi akciótervet. - A kormány ezzel alapjaiban írta át a 2013-as költségvetés tervezetét, ám a program fedezete rendkívül bizonytalan lábakon állt. Ennek ellenére a kormánypárti képviselők támogatásával az országgyűlés július 12-én el is fogadta a költségvetés főszámait, ezzel elméletileg kőbe véste a jövő évi büdzsét. - A nyári szünetről visszatérve a kormány eredeti terve az volt, hogy szeptember 24-én a parlament megszavazza a 2013-as költségvetés végleges tervezetét, amelyben 600 milliárd forintos lyuk tátongott. Az esetleges piaci következményektől és az EU/IMF rosszallásától tartva azonban a kormány szeptember elején visszavonulót fújt és bizonytalan ideig elhalasztotta a költségvetés zárószavazását. - Ezt követően a kormány egy módosító indítvánnyal megteremtette annak lehetőségét, hogy átírja a "kőbe vésett" költségvetési főszámokat (a korábbi szabályok szerint ugyanis a főszámok elfogadása után azokat már nem lehet módosítani). Innentől kezdve semmi akadálya nem volt annak, hogy beterjessze a költségvetést kiigazító intézkedéseit. - Végül hat hét alatt három intézkedéscsomagot jelentett be a kormány, az NGM számításai szerint ezek összhatása meghaladja a 800 milliárd forintot. Az első csomagot október 5-én, a másodikat október 17-én mutatta be Matolcsy György, a harmadikat pedig november 16-án tette közzé a minisztérium. - A parlament november 19-én elfogadta a 2013-as adótörvényeket, mely részben megalapozza a jövő évi költségvetést. A folyamat betetőzése pedig a közműadó utolsó pillanatban végrehajtott módosítása: az adó mértéke 100 forintról 125 forintra emelkedett. Az új adó azonban változhat, mert a kihirdetés napján Matolcsy György máris benyújtott egy módosítást.
Zokni
2012. december 10. 10:51
Minek ez a sietség?. Hol van még a jövő év december 31-e?
Omega2010
2012. december 10. 10:22
"Orbán Viktor miniszterelnök június 15-én megfogalmazott vágya sem teljesül, miszerint "egy rendes ország nem az év utolsó óráiban fogadja el büdzséjét". :)
Laibach
2012. december 10. 09:16
Vicc, amit elengednek a kisvállalkozásoknak az adó módosítással azt vissza is húzzák másképp: "..A berendezések cseréjét egy külön hatóság koordinálja, felügyeli és engedélyezi majd, a csere pedig nemcsak azért lesz költséges, mert magát a pénztárgépet be kell szerezni, hanem azért is, mert az engedélyezés is díjkölteles lesz..." http://index.hu/gazdasag/2012/12/10/konnyen_besulhet_matolcsy_csodafegyvere/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!