A Fidesz szerint az EU igazolta a kormány gazdaságpolitikáját

2012. november 07. 18:40

Selmeczi Gabriella közölte: az Európai Bizottság is úgy látja, hogy a kormány 4 éves ciklusából 3 éven keresztül képes tartani a szerződésben vállalt hiányt. Hozzátette: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok egy évben sem voltak képesek ezt teljesíteni.

2012. november 07. 18:40

A Fidesz üdvözli, hogy az Európai Bizottság visszaigazolta a kormány hatékony gazdaságpolitikáját – írja a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdai közleményében. Selmeczi Gabriella úgy fogalmaz: az Európai Bizottság is úgy látja, hogy a kormány 4 éves ciklusából 3 éven keresztül képes tartani a szerződésben vállalt hiányt. A Gyurcsány-Bajnai-kormányok egy évben sem voltak képesek ezt teljesíteni – tette hozzá.

Az Európai Bizottság által készített gazdasági elemzés értékelése szerint idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány. 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit – szerepel a brüsszeli testület szerdán közzétett, őszi prognózisában. Magyarország GDP-je 2012-ben 1,2 százalékkal esik vissza, 2013-ban 0,3 százalékkal, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal bővül majd az Európai Bizottság előrejelzése szerint.

Frissítés:

Rogán Antal szerint az EU szerdai országjelentése nyílt elismerése annak, hogy a magyar kormány által meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv beváltja majd a hozzá fűzött várakozásokat. Álláspontja szerint az Európai Bizottság jelentésében elismerte, hogy a költségvetés és a magyar emberek erőfeszítései eredményre vezetnek.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
laci0011
2012. november 07. 20:43
1 szőke nő és 1 blikkmaki,szegény ország ahol már ezekre futja csak számokat értelmezni!
Basiliscus
2012. november 07. 20:38
A tündérmese folytatódik. :)
Gombóc XVI. Artúr
2012. november 07. 20:10
Gabika! Az nem túl hiteles, ha kedvedre válogatsz a számok között és csak arról beszélsz ami tetszik...
orbán(c)
2012. november 07. 19:58
Hihetetlen.Mindjár vége a négy évnek és még mindig csak visszafele mutogatnak-mint az ovodában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!