Gazdasági előrejelzés: közeledtek a kormányzati és az elemzői álláspontok

2012. október 21. 09:26

A kormány napokban Brüsszelnek megküldött kiegészítő jelentésében előrejelzésként erre az évre 1,2 százalékos GDP-csökkenést, jövőre 0,9 százalékos növekedést adott meg. Ezzel csökkent a különbség a kormány, a Magyar Nemzeti Bank és a gazdaságkutatók idei és jövő évi prognózisai között.

2012. október 21. 09:26

A költségvetési kiigazítások és Magyarország exportpiacainak lassabb növekedése miatt 2013-ban a GDP 0,9 százalékkal, 2014-ben 2 százalékkal nő az idei 1,2 százalékos csökkenés után – áll a kormány által kiadott új prognózisban. (Korábban a kormány 2012-re 0,5 százalékos visszaeséssel, jövőre 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolt.) A kormány inflációs előrejelzése szerint a fogyasztói árak az idén 5,8 százalékkal emelkednek, jövőre 5,2 százalékkal, ugyanakkor 2014-ben elérhető a 3 százalékos inflációs cél.

A Magyar Nemzeti Bank szeptemberben közzétett inflációs jelentésében (amelyben még nem vehette figyelembe a Matolcsy György által októberben bejelentett két, összesen 764 milliárd forint összegű költségvetési kiigazítási csomagot) 2012-re 1,4 százalékos GDP csökkenést, jövőre 0,7 százalékos növekedést jelzett, 2014-re még nem adott prognózist. A jegybank szerint az átlagos infláció idén 5,8 százalék, jövőre évi 5,0 százalék lesz, 2014-re még nem tett közzé inflációs előrejelzést az MNB. 

A gazdaságkutatók GDP-prognózisai (amelyek döntő többsége ugyancsak nem vehette figyelembe a Matolcsy György által októberben bejelentett két kiigazítási csomagot) erre az évre 0,8-1,5 százalékos GDP csökkenéssel, jövőre 0,5-0,9 százalékos növekedéssel számolnak. A Költségvetési Felelősség Intézet Budapest (KFIB) által készített technikai kivetítés erre az évre 1,0 százalékos GDP csökkenést, jövőre 1,2 százalékos növekedést jelez. Ezek  a mutatók igen közel esnek a kormány által megadott prognózishoz.

A fogyasztói árak a gazdaságkutatók szerint idén 5,7-5,8 százalékkal, jövőre 4,3-4,7 százalékkal emelkednek, ami azt mutatja, hogy a kormány már figyelembe vette, hogy a kiigazító csomagok miatt 2013-ban az infláció 5,2 százalékra nőhet.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szintiboj
2012. október 21. 10:08
"Korábban a kormány 2012-re 0,5 százalékos visszaeséssel, jövőre 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számolt.)" Egy kicsit korábban meg 7%-ról is volt szó nem....????
HSL
2012. október 21. 10:04
hogy is volt ez? "Varga Mihály: aligha hisszük el az IMF számait" nyöhehehehehe
egysegelem
2012. október 21. 09:49
Nagyon vicces cim, nem kozeledtek az allapsontok, hanem a kormany hozzaigazitotta(!!!!) az elorejelzeset, tehat lefele, pesszimista iranyba valtoztatta!!! Magyarul edddig vagy hibaztak, vagy kamuztak, es most sunnyognak, es mar szepen igazitjak a szakertok szamaihoz. Szarhazik.
Njihovi Zakoni, Naša Življena
2012. október 21. 09:32
És? A lényeg: most jobban élünk, mint két év múlva fogunk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!