Csak földműves vehet földet

2012. október 25. 07:57

Az új magyar földtörvény lényege, hogy csak földműves vásárolhat földet Magyarországon, földműves pedig az, aki egy adott településen lakik és gazdálkodással foglalkozik, termel, jószágot tart; ez az álláspont pedig megvédhető mind bel- mind külföldön – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az M1 az Este című műsorában.

2012. október 25. 07:57

A vidékfejlesztési tárca vezetője hangsúlyozta: a magyar földpiac azok előtt áll nyitva, akik földműveléssel, termeléssel akarnak foglalkozni, nem pedig a spekulánsok előtt. Így a földtörvény elfogadását követően a földművesek „kerülnek helyzetbe”.

Az új földtörvény-tervezettel kapcsolatos ausztriai véleményekre reagálva Fazekas Sándor úgy fogalmazott: „nem kell hanyatt esni azért, mert néhányan Ausztriában cikkeket írnak vagy íratnak ez ügyben”. A szaktárca vezetője közölte: spekulánsnak tekinti azokat a gazdákat vagy „ki tudja mivel foglalkozó embereket”, akik más országok törvényeit kijátszva próbálnak tulajdonhoz jutni. Fazekas Sándor biztos abban, hogy nyugati szomszédunknál sem szeretik azokat, akik kijátsszák a törvényeket. A miniszter tudomása szerint Ausztriában az vásárolhat földet, aki ott mezőgazdasági termelést folytat, „mezőgazdasági üzemmel” rendelkezik.

A miniszter elmondta: a vidék jövőjét az új földtörvényre kívánják építeni. A következő lépés egy olyan üzemszabályozási törvény megalkotása lesz, amely meghatározza, hogy miként lehet gazdálkodni, milyen előírásokat kell teljesítenie annak, aki földművelésbe kezd. A cél a családi gazdaságok, az agrár-középosztály megerősítése. Emellett további fontos feladatnak nevezte a fiatalok megtartását a vidéki közösségekben, ezért számukra a gazdálkodást különböző kedvező feltételek biztosításával kívánják vonzóvá tenni.

A tárcavezető kérdésre kitért arra is, hogy a magyar állattenyésztés nincs könnyű helyzetben. A feldolgozóipar több állatot lenne képes feldolgozni, mint amennyi most rendelkezésre áll. Jelezte: a legnagyobb gond most a sertéstartásban van, megnőtt a takarmányár, így a feldolgozandó alapanyag ára is. A feldolgozók azonban nem tudják megemelkedett költségeiket – például a hízósertések megnövekedett árát – továbbhárítani a fogyasztókra, a fogyasztói ár ugyanis lassabban követi az alapanyagár változását. Ez több hazai feldolgozót is nehéz helyzetbe hozott. A miniszter ennek kapcsán gondot lát a cégek vezetési módszereiben, termékstruktúrájában, de az áruk minőségben is, ám bízik abban, hogy a nehézségekkel küzdő vállalatok helyzetét sikerül stabilizálni, így megmenthetők lesznek a munkahelyek.

Fazekas Sándor emlékeztetett: Magyarországon 5-6 év alatt megduplázható a sertések száma, a szarvasmarha-állomány másfélszeresére, a baromfiállomány pedig kétszeresére növelhető az elkövetkező években.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csárly
2012. október 25. 11:57
Ja venni csak földműves vehet. A csókos műkörmösnek meg majd jut tartós bérlet konstrukcióban...
Szümi
2012. október 25. 11:27
Rezet csak rézműves, ipart csak iparműves, vizet csak vízműves vehessen!
Viktus
2012. október 25. 10:44
A műkörmös földműves?
bigyomail
2012. október 25. 10:39
Az egész földtörvénnyel kapcsolatban csak egy kérdés merül fel bennem. Miért érdeke a Fidesznek, hogy olyan törvényt hozzon, ami meggátolja a versenyképes áron és egyenletes minőségben termelő magyar mezőgazdaság létrejöttét? Mert az egyértelmű, hogy nagybirtokok nélkül nincs normális mezőgazdaság. Persze az is látszik, hogy ha sok ember kap földet, abból megélni ugyan nem fog tudni és a mezőgazdaság sem kerül méltó helyére a gazdaságon belül, de legalább sok szavazatot hoz. Pontosabban hozna, ha a sok kicsit nem a haverok kapnák. Szóval miért teszi ezt a Fidesz? Miért nem érdekelt egy erős és versenyképes magyar mezőgazdaság létrehozásában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!