Készül a módosítás a hulladéktörvényhez

2012. október 26. 11:32

Még a héten elkészül a szükséges módosító javaslat a hulladéktörvényhez, amelyet az államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek.

2012. október 26. 11:32

A vidékfejlesztési miniszter kezdeményezésére még a héten elkészül a szükséges módosító javaslat a hulladéktörvényhez, amelyet az államfő megfontolásra visszaküldött az Országgyűlésnek – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken. A tárca közleményében kitért arra, hogy Áder János államfőnek egy tartalmi jellegű észrevétele volt az Országgyűlés által október 8-án elfogadott jogszabályhoz fűződően – a közszolgáltatók minősítésével kapcsolatban a jogorvoslati jog hiányát kifogásolta –, azon kívül pedig formai jellegű javaslatokat fogalmazott meg. 

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter – egyetértve a köztársasági elnök véleményével – még a héten intézkedik a módosító javaslat elkészítéséről – olvasható a közleményben, mely kitér arra: az államfő olyan jogtechnikai kifogásokat fogalmazott meg, amelyek nem befolyásolják a hulladékról szóló törvény alapvető szakmai koncepcióját, nem változtatnak a fő célkitűzéseken. „A jogszabály továbbra is egy korszerű törvényi hátteret biztosít, amely átlátható és ellenőrizhető viszonyokat teremt az ágazatban, lehetőséget ad a hulladékképződés nagyobb arányú csökkenésére és a hasznosítás arányának növelésére” – írta a tárca.

A köztársasági elnök az Országgyűlés elnökének írt, szerdai keltezésű levelében a többi közt azt kifogásolta, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) minősített gazdálkodó szervezetként ismeri el azokat, amelyek egy később megalkotandó kormányrendeletben meghatározott feltételeket teljesítik. Csakhogy az államfői kifogás alapján az OHÜ feladatait nonprofit gazdasági társaságként látja el, eljárása részletesen nem szabályozott, továbbá a döntéseihez nem kapcsolódik jogorvoslati lehetőség.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bookmark
2012. október 26. 13:15
A hulladék gyűjtés kérdése fontos kérdés, nem csak azért mert az EU megint görbén fog ránk nézni, hanem azért mert az újrahasznosítás olyan megtakarításokat jelenthet,(pl: Lombardiában, Észak-Nyugat Olaszországban 80%-os az újrahasználás) amire nagy szükség lenne. Itt főleg a magyar nőket kellene megszólítani és oktatni. Igen oktatni. A szelektív hulladék gyűjtés nem olyan komplikált mint amilyennek látszik. A megfelelően összegyűjtött szemét elvitelének a megszervezése már komolyabb kérdés. Ha nem viszik el időben mondjuk a papírt (itt nem csak az újságpapírral gondolok, hanem minden más papírra, az elrontott kinyomtatott levéltől, a csoki külső papír csomagolásra is), akkor nem lehet majd lerakni mondjuk a műanyagot. Szóval a szervezés a legfőbb kérdés. Az, hogy egy helyett három külön kukába kell gyűjteni a szemetet otthon és adott napon levinni nem nagy ügy, de az mar igen, hogy azt tényleg el is vigyék és tényleg fel is használják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!