Vizsgálná a közalkalmazottak közmunkásokra cserélését az LMP

2012. szeptember 24. 12:04

Albizottság összehívását kezdeményezi az LMP a parlament önkormányzati bizottságában, itt vizsgálnák azt a gyakorlatot, hogy egyes helyhatóságok közmunkásokra cserélik alkalmazottaikat.

2012. szeptember 24. 12:04

Szilágyi Péter elmondta: bár az országgyűlési törvény előírja, az önkormányzati bizottság eddig nem hozta létre a hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását ellenőrző albizottságot, ezért az LMP most ennek a testületnek a megalakítását kezdeményezi. Szél Bernadett felidézte, a napokban hírek jelentek meg arról, hogy közmunkásokra cserélik az elbocsátott önkormányzati alkalmazottak egy részét Hódmezővásárhelyen, így spórolva a foglalkoztatási költségeken. Véleménye szerint az önkormányzat cáfolata – amely szerint tíznél kevesebb álláshely szűnt meg a városban, ráadásul a közfoglalkoztatottak alkalmazása után járó állami támogatás feltétele, hogy az adott munkakörben a megelőző három hónapban nem mondtak fel dolgozónak – nem meggyőző.

Szél Bernadett azt mondta, ez az eljárás akkor is elfogadhatatlan, sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, ha kevés embert érint, illetve ha a kirúgott alkalmazottak helyére három hónap elteltével vesznek fel közmunkásokat. Az LMP-s politikusnő ugyanakkor közölte: több más településről is kaptak e gyakorlat létezését igazoló információkat, ezért javasolják annak kivizsgálását. Szilágyi Péter hangsúlyozta, hogy az ellenőrző albizottság egyedi eseteket nem tárhat fel, de mivel a kormányoldal nem hajlandó ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok létrehozására, úgy látják: ez a testület adhatna lehetőséget arra, hogy az említett ügyek terítékre kerüljenek. Az LMP-s képviselő megjegyezte, hogy az albizottság emellett a helyhatóságokat érintő törvények végrehajtását követhetné nyomon, így az önkormányzati törvényen kívül például az Esztergomról hozott jogszabályok hatásait.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2012. szeptember 24. 14:01
Szerintem az LMP-sek már régen sokkal több hasznos dolgot tehettek volna, mint eddig, ha beállnak árkot tisztítani valahol a Tiszaháton. Vagy összeszedethetnénk velük a városokat elárasztó kutyagumit.
liberálzöld.
2012. szeptember 24. 13:15
47 ezret minden közalkalmazottnak (helyesbben a helyébe lépő közmunkásnak)! Tök jó lesz, amint 3 hónapra beugrik egy álláskereső a kormányhivatalba ügyfélfogadónak a közalkalmazott helyett! :)) Orbán közalkalmazott? Meg a Matolcsy & co. is? Mert akkor felőlem mehet a csere!
nyugalmazott tanár
2012. szeptember 24. 13:00
Blődli a köbön: Vizsgálná a közalkalmazottak közmunkásokra cserélését az LMP
bini
2012. szeptember 24. 12:13
Na megint egy téma ami félig bontja ki az igazság részleteit. dezinformál, preudikál, de arra jó, hogy keverjék a szart és a médiába bedobjanak egy témát amivel elszorakozhatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!