Hoffmann: A kormány elkötelezett a felsőoktatás fejlesztése iránt

2012. szeptember 07. 18:56

„Az egyén úgy boldoguljon, hogy az a közösség javát szolgálja, az ország pedig úgy fejlődjön, hogy az az egyénnek is hasznára váljék” – fogalmazta meg a kormány filozófiáját az oktatási államtitkár az egri Eszterházy Károly Főiskola tanévnyitóján.

2012. szeptember 07. 18:56

Az oktatási kormányzat a jövőben is úgy számol az egri Eszterházy Károly Főiskolával, mint a hazai tanárképzés bástyájával – jelentette ki Hoffmann Rózsa az intézmény tanévnyitó ünnepségén pénteken Egerben. Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott: pedagógusképzésre mindig is szükség lesz Magyarországon, így az egri főiskolára is. A kormányzat elkötelezett a felsőoktatás, a tanárképzés fejlesztése iránt – tette hozzá.

Az egyén úgy boldoguljon, hogy az a közösség javát szolgálja, az ország pedig úgy fejlődjön, hogy az az egyénnek is hasznára váljék” – fogalmazta meg a kormány célját a politikus. Hozzátette: ennek a filozófiának a jegyében fogtak hozzá a felsőoktatás átalakításához, ezt szolgálja az új nemzeti felsőoktatási törvény és a hallgatói ösztöndíj-szerződésről szóló rendelet.

Hauser Zoltán, a főiskola rektora bejelentette, hogy a tanévet Eszterházy 250 mottóval jubileumi tanévvé nyilvánítják, ugyanis az intézményalapító Eszterházy Károly püspök éppen 250 éve kezdett hozzá egy egri universitas megteremtéséhez.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Trükkök Százai...
2012. szeptember 07. 21:10
Szép,szép...de sajnos mennem kell.
MikkaMakka
2012. szeptember 07. 20:04
de "ne legyen tandíj"! kivéve ha jogász, közgazdász szeretnél lenni
csumineni
2012. szeptember 07. 19:42
tessék mondani, a külföldön dolgozó kőműves-autószerelő-hideg/melegburkoló-hentes-stb szakmunkásgarnyitúra mikor fizeti vissza tanulmányainak kőccségit? nekik nem kéne' úgy tíz-húsz évig itthon építeni a piacgazdaságot, mielőtt laufot kapnak külföldre?
HSL
2012. szeptember 07. 19:01
ja, orbán ráhel még ingyen lediplomázik, utána a többi fizethet fejlődés unortodox módra
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!