Esztergomi Fidesz: Tétényi túl korán utalt

2012. szeptember 25. 17:51

Az esztergomi Fidesz-alapszervet szerint Tétényi Éva túlságosan korán utalta el a város hitelezőinek járó összeget, emiatt pedig több száz millió forint átmeneti segítségtől esik el Esztergom.

2012. szeptember 25. 17:51

Esztergom polgármestere a szeptember 30-i határidő előtt hét nappal elutalta a város nagy hitelezőinek járó összeget, annak ellenére, hogy a Fidesz-frakció megegyezett az adósok egy részével, hogy az önkormányzat anyagi helyzetére való tekintettel december végig nem kérik a pénzüket, mintegy 300 millió forintot – tájékoztatta a képviselőcsoport kedden az MTI-t.

Zoltai Dániel, a pénzügyi bizottság tagja elmondta, ez a több száz millió forint átmeneti segítséget nyújtott volna a városnak, néhány hónapra biztosította volna Esztergom fizetőképességét, ezzel időt adva a helyzet megoldására. Tétényi Éva független polgármester az MTI-vel közölte, 880 millió forintot utaltak el határidő előtt, mert a helyi adók befizetéséből most volt pénze az önkormányzatnak. A polgármester emlékeztetett rá, hogy egy évvel korábban az volt a Fidesz kifogása, hogy nem utalt időben. Akkor adminisztratív okokból valóban nem tudták teljesíteni határidőre az utalásokat, ezért most előre dolgoztak.

„A Fidesz-frakció kezdeményezéséről hivatalosan nem volt tudomásom, és semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy a pénzt határidő előtt elutaljuk” — tette hozzá Tétényi Éva. A polgármester korábban közleményben tudatta, hogy szeptember végére várhatóan fizetésképtelen lesz Esztergom, miután az állam 2011 decemberében átvette az esztergomi intézményeket, de az önkormányzattól inkasszóval leemeli az átvett a működtetési költségeiket. A képviselő-testület ezért a város költségvetését 1,1 milliárd forintos fedezetlen hiánnyal fogadta el, amelyre az önkormányzati törvény szerint nincs lehetőség. A megyei kormányhivatal törvényességi felhívásban figyelmeztette erre a testületet, de az ezek után sem hozta meg a törvényes állapotok helyreállítására szolgáló döntéseket, ezért a kormányhivatal a Kúriához fordult jogorvoslatért

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csikó
2012. szeptember 26. 01:31
Ön szerint melyek Meggyes Tamás az esztergomi ifjúság támogatására létrehozott legjobb intézkedései? A Szent Miklós Program létrehozása 48.2% Heti 10 testnevelés óra bevezetése 25% Az oktatási intézmények fejlesztése 9.8% Ingyenes úszótanfolyam biztosítása minden esztergomi nagycsoportos óvodás és első osztályos iskolás gyermek számára 8.9% Ingyenes helytörténeti tankönyvek biztosítása 8-9. osztályos tanulók számára 7.1% A "Biztonság és szabadidő program" beindítása 0.9%
csikó
2012. szeptember 26. 01:11
Gyerekkajára viszont nem utal. Tétényi Éva egy fillért sem utalt el a tartozásból! PDF Nyomtat Email A polgármester- asszony bár közleményeivel, és a róla szóló könyvvel ellátja a várost, a gyermekek étkeztetése és a közvilágítás nem számít neki Tétényi Éva sem az adósságrendezési eljárás záró egyezségében szereplő összeget, melyet szeptember 30-áig kellett volna rendeznie, sem az elmúlt pénteki testületi határozatok szerinti összeget nem utalta át a TIVI Kft-nek és a Hungast Kft-nek, melynek következményeként megszűnhet a gyermekek étkeztetése a városban, valamint elsötétülhet Esztergom november 23-án, szerdán. Mit tervez a számlán lévő több mint 500 millió forinttal? Ismét állampolgári engedetlenséget hirdetett? A polgármester- asszony sokadszorra tagadta meg a Komárom- Esztergom Megyei Bíróság által kiadott hitelezői egyezséget, valamint a testület határozatát. Tétényi Éva így fenntartva Esztergomban az általa generált politikai botrányt sorozatban megkárosítja az esztergomi családokat, gyermekeket. A Pénzügyi Osztály ugyanis tájékoztatta a képviselőket, hogy Tétényi Éva nem utalta át a testületi ülésen megszavazott összeget a szolgáltatóknak, melynek következményeként november 23-án megszűnhet a közvilágítás és a gyermekek étkeztetése Esztergomban. Az Önkormányzati törvény világosan fogalmaz a kérdésben, ugyanis semmilyen mérlegelési lehetőséget nem biztosít a képviselő- testület határozataival kapcsolatban a polgármesternek. Tétényi Éva folytatva sorozatos törvénysértéseit, és ismét figyelmen kívül hagyva az esztergomi családok érdekeit fordított hátat a törvénynek. Fidesz- KDNP Esztergomi Frakció
csikó
2012. szeptember 26. 01:10
Nem igaz, hogy nem lehet kideriteni, milyen hátország súg neki.
csikó
2012. szeptember 26. 01:08
Ezek tényleg a Sátán szolgái. Több száz milliós segítség veszett oda Esztergomban PDF Nyomtat Email Mint ismeretes Esztergom Városa - a Tétényi Éva által fémjelzett, 2010-ben indított adósságrendezési eljárás óta - súlyos likviditási gondokkal küzd. Most azonban több, az adósságrendezésben résztvevő hitelező a Fidesz- KDNP frakcióval való tárgyalásokat követően úgy döntött, hogy a város felé fennálló, szeptember 30-án esedékes követelésére fizetési haladékot nyújt be december végéig, ezzel biztosítva rövid távon a város fizetőképességének helyreállítását. A hitelezői nyilatkozatokat egy részét a mai nap folyamán eljuttattuk a Hivatalba. Frakciónk azonban megdöbbenve értesült arról, hogy a dr. Balla Sándor aljegyző vezette hivatal Tétényi Éva utalványozásával 7 nappal a fizetési határidő lejárta előtt elutalta az összeget. Ez a több százmillió forint átmeneti segítséget nyújtott volna a városunknak, mely néhány hónapra megoldotta volna Esztergom fizetőképességét, ezzel időt adva a helyzet megoldására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!