Dinnye-ügy: a minisztérium és a Penny megúszta az eljárást

2012. szeptember 11. 11:37

Nem indítanak versenyfelügyeleti eljárást a dinnyetermesztés és kereskedelem ügyében a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal szemben, miközben a többi érintettel szemben folyik az eljárás.

2012. szeptember 11. 11:37

Az MTI birtokába jutott végzés szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Antitröszt Iroda megállapította, hogy a neve elhallgatást kérő bejelentés alapján lefolytatott eljárásban a Penny Market Kft.-vel és a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM) szemben versenyfelügyeleti eljárás indításának feltételei nem állnak fenn a rendelkezésre álló információk alapján.

A VM kifogásolt magatartása a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény értelmében nem minősül piaci magatartásnak, mivel azzal kapcsolatban a VM legfeljebb olyan közhatalmi jogosítványok alapján gyakorolt magatartást tanúsíthatott, amire nem terjed ki a törvény hatálya – állapítja meg a végzés. A Penny Market Kft. magatartásával kapcsolatban pedig a bejelentő nem hozott a GVH tudomására olyan bizonyítékot, amely a vállalkozással szemben a jogsértés elkövetését valószínűsítené.

A végzés megerősíti: a versenyfelügyeleti eljárás megindult az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a Spar, a Tesco, a Magyar Dinnyeszövetség és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ellen, mert megegyeztek a Magyarországon termelt görögdinnye 2012 július közepétől alkalmazandó áraiban, és abban, hogy Magyarországon kívül termelt dinnyét nem, vagy csak diszkriminatív árazással forgalmaznak belföldön.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2012. szeptember 11. 14:14
kurva anyád budai gyula. így, tömören.
bookmark
2012. szeptember 11. 12:47
Tanúság, legközelebb úgy kell megállapodni, hogy ne bukjanak le, vagy 1-2 Ft-os különbségeket kell hagyni a rendszerbe, hogy ne lehessen bizonyítani.
bigyomail
2012. szeptember 11. 12:01
Érdekes, ha én kartellezek, akkor találnak jogszabályt, ha a Fideszes dinnyetermesztő, akkor nem?
tarackos
2012. szeptember 11. 12:00
"A VM kifogásolt magatartása a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény értelmében nem minősül piaci magatartásnak, mivel azzal kapcsolatban a VM legfeljebb olyan közhatalmi jogosítványok alapján gyakorolt magatartást tanúsíthatott, amire nem terjed ki a törvény hatálya" Nocsak. A VM jogszerűen járt el csak éppen megint az a fránya erkölcsi skrupulus, az ne lenne. Milyen már amikor az állam kezd kartellezni? Droidok, ezek szerint ha vmi jogszerű, mint a baltás kiadása, az már csak rendben lévő lehet? Semmi aggály, semmi kételkedés, csak az elsőtitkár elvtárs? A jóerkölccsel mi van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!