Az LMP nyilvánosságra hozatná a Gripen-jelentést

2012. szeptember 28. 15:36

Az LMP azt kéri a Miniszterelnökségtől, hogy hozzák nyilvánosságra az úgynevezett Gripen-bizottság 2007-es jelentését.

2012. szeptember 28. 15:36

A párt közérdekű adatkérést nyújtott be az ügyben – jelentette be pénteki, Jávor Benedek frakcióvezetővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. Az LMP-s képviselő elmondta, meg akarja tudni, jelenleg hol van az akkori szocialista honvédelmi államtitkár, Vadai Ágnes vezetésével dolgozó, a Gripen vadászgépek beszerzését vizsgáló bizottságnak a jelentése és ki a titokgazdája. A képviselő, aki az esetet gennyes sebnek nevezte, közölte: a jelentést nyilvánosságra kell hozni, hogy az állampolgárok megtudják, kik és milyen okokból döntöttek a vadászgépek beszerzéséről.

 
Az LMP azt is kezdeményezni fogja, hogy a Legfőbb Ügyészség vizsgálja meg, milyen magyar vonatkozásai vannak a Gripenek eladását övező, több országot is érintő nyomozásnak – tette hozzá.
 
Jávor Benedek a Gripen-beszerzést a „magyar politikai korrupciós ügyek egyik zászlóshajójának” nevezte. Szavai szerint a mindenkori kormányzatok több mint tíz éve nem tudnak elszámolni azzal a gyanúval, hogy a vadászgépekről szóló döntést befolyásolta a korrupció.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
almafa
2012. szeptember 29. 00:26
Magyar szál természetesen nincs, de azért nem árt elolvasni a bécsi Profil cikkét az ügyről, amit a Galamus lefordított. http://galamus.hu/index.php?op..:a-profil-irasa-gripen-vesztegetesi-uegyrl-es-ket-mti-hir&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115 ..... Az egyik lehetséges magyarázat adódhat egy 2002 januárjában tartott BAE-értekezlet feljegyzéseiből, amelyek a Profil rendelkezésére állnak. Ezekben arról van szó, hogy „a magyarországi projekthez (a Gripen vadászgépek beszerezéséhez) minimálisan 8 millió dolláros kifizetés lesz”.
kjkj945
2012. szeptember 28. 16:20
Ügynöklista (800 ezerrel)!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!