Elemzők: Tartható az idei hiánycél

2012. július 05. 19:52

Tartható az idei államháztartási hiánycél a központi alrendszer első féléves számai alapján az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Az ING Bank elemzője ugyanakkor megjegyezte: nincsenek nagy tartalékok a költségvetésben.

2012. július 05. 19:52

Tartható az idei államháztartási hiánycél a központi alrendszer első féléves számai alapján az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Németh Dávid, az ING Bank elemzője az MTI-nek elmondta: a várakozásoknak megfelelően alakult a júniusi hiány, mivel a kamatkiadások is jelentősek voltak, valamint az áfa-visszatérítés hatása is jelentkezett. Az látszik ugyanakkor, hogy nincsenek nagy tartalékok a költségvetésben, de az év második felében várhatóan nem jelentkezik nagy hiány az előző évek tapasztalatai alapján.

A szakértő szerint az év egészében nagyjából tartható lesz a 2,5 százalékos államháztartási GDP-arányos hiánycél, de a 3 százalékot semmiképpen nem haladja majd meg a deficit. Év végén folyik be a költségvetésbe a társasági adó, és a válságadók is folyamatosan érkeznek; mindkét bevételi forrás hordoz kockázatokat – mondta Németh Dávid, hozzátéve, hogy a kiadási szerkezet az első félévesnél kedvezőbben alakulhat az év második felében.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője szerint a tavalyinál jóval kedvezőbb az idei államháztartási egyenleg, már az is nagyon biztató, hogy az egész éves hiányra vonatkozóan az előirányzat mintegy 90 százaléka lett a központi alrendszer első 6 havi deficitje. Az elemző elmondta: előzőleg ugyanis az első féléves hiányok rendre 100 százalék felett voltak, ezt azzal magyarázta a pénzügyi, majd később a nemzetgazdasági tárca, hogy jelentős adóbevételek érkeznek be a második félévben. Suppan Gergely kiemelte: nagy valószínűséggel teljesíthető idén a GDP-arányosan 2,5 százalékos államháztartási deficitcél.

Az elemző szerint még lefelé mutató kockázatok is érvényesülhetnek, azaz még ennél is kisebb lehet a hiány. Suppan Gergely rámutatott ugyanis: a kormány évközben olyan intézkedéscsomagot dolgozott ki, amely egy 140 milliárd forintos egyenlegjavulást hozott. Suppan Gergely véleménye szerint ezt Brüsszel elvárásai alapján állította össze a kabinet, úgy vélte, a kormánynak elég lett volna egy 80 milliárd forintos kiigazító csomagot megalkotnia, ez is elég lett volna a hiánycél teljesüléséhez.

Suppan Gergely szerint egy nagy kérdés maradt, hogy mikor indulnak az IMF-el és az EU-val folytatandó tárgyalások, mivel azok javíthatják az ország megítélését, ezzel együtt csökkenhetnek a felárak. Rámutatott: a tranzakciós illeték Magyar Nemzeti Bankra való kiterjesztése azonban árnyalja a képet; nem tudni, milyen véleményt alakít róla ki az Európai Központi Bank (EKB), és az befolyásolhatja a Nemzetközi Valutaalap véleményét. Az elemző úgy látja: a jövő évet tekintve az alappálya szerint 3 százalék alatt lesz az államháztartási deficit, zavarja a képet az egyébként kedvezőnek mondható munkavédelmi terv, mert annak finanszírozását az elemző nem látja alátámasztottnak.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2012. július 07. 16:23
Már a hiánycél kifejezésre felmegy bennem a pumpa. Nem az volna a normális, hogy + egyenlegre törekszünk, és ha nem sikerül, akkor lesz a hiány? Ha mindig a hiány a cél, akkor nem csoda, hogy soha sem fog eltünni.
drieno
2012. július 06. 08:43
szemét elemzők, nem megmondta a simor elvtárs, meg a szakértő elvtársak mindenfelé meg a gki mosóporbajnok is, hogy nem tartható, wazzee? nagyon el vannak kényeztetve ezek a csávók a bankoknál, ideje volna szétcsapni közöttük!!!
hátakkor
2012. július 06. 01:25
Simán
szegfűs narancsos szegfű
2012. július 05. 20:23
Baszki, nem ez a lényeg, hanem az, hogy hogy élnek az emberek, mennyi fizetésből. Ki a faszt érdekel a hiánycél? A fizetés a lényeg, amit a nép kap! És ez kevesebb mint évekkel ezelőtt. Istenem, hihetetlen, magyaráznak itt minden fűt-fát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!