Az újságírói etika oktatása a felsőoktatásban címmel szervezett közös workshopot a Független Médiaközpont, a Goethe Intézet, és a Főszerkesztők Fóruma, a német oktatási központban, így már
másodszor foglalkoztak mélyrehatóbban a média és etika viszonyával. Bár az esemény témája sajnos a meghívott előadókon és a közreműködő munkatársakon kívül csak néhány újságírót, diákot, és egy, az ingyenes kerületi lapok miatt felháborodott nyugdíjast vonzott, a felszólalók lelkesen kezdtek vitát a magyar médiaoktatásról és a médiaetikáról.
A Németországból érkezett Horst Pöttker, a dortmundi egyetem oktatója bár hazájában jeles képviselője a témának, először hosszasan beszélt arról, miért nem szerencsés egy németet az újságíróképzésről kérdezni. Mint mondta, Angliában és az USA-ban ennek sokkal nagyobb hagyománya van, az ilyen jellegű tudományok oktatása ott előbb megkezdődött. Hozzátette azt is: hazájában az etika fogalmát is másként kezelik, mint az angolszász területeken; Németországban az újságírók foglalkozási etikáról beszélnek. Leszögezte, ő médiaetika helyett erről az újságíró-etikáról kíván beszélni, azon belül is különválasztva annak esztétikai, politikai, gazdasági, és társadalmi aspektusát. Kiemelte: etika szempontjából még a különböző területek különböző szituációi is más és más megközelítést kívánnak. Véleménye szerint ez is az oka annak, hogy az újságírói etika nem állhat szabályokból, nem lehet meghatározni nemzetközi optimumokat, az ilyen megközelítéseknek flexibilisnek kell lennie. „Nincsenek receptek” – fogalmazott.
Pöttker beszédének kulcsszava az „öffentlichkeit”, vagyis a nyilvánosság volt, amelyet, mint mondta, minden nyelven kicsit másként értelmeznek. „A nyilvánosság egyszerre professzionális és morális oldala is az újságírásnak, ez nem egy tárgy vagy egy alapelv, hanem ez maga az optimális átlátható kommunikáció” – mondta. Ennek kapcsán hozta szóba azt is, hogy a korábbi Pressekodex szerint kizárólag akkor volt korrekt egy interjú, ha azt az interjúalany elkészülte után, megjelenése előtt átnézte, publikálását engedélyezte. A szakember szerint ennek inkább az írott sajtóban lehet jelentősége, ahol az újságíró az utómunkák során változtathat az eredeti tartalmon, de ott sem minden esetben. Weyer Balázs, a Főszerkesztők Fórumának elnöke emlékeztetett: a magyarországi gyakorlat is abba az irányba változik, illetve a fórum kódexében is az áll, hogy az interjú visszaküldése az alanynak nem a csiszolás, hanem az adatszerű tévedések javítása miatt történik. „Ha az alany nem elégedett a szöveggel, de az hűen tükrözi az elhangzottakat, akkor az elhangzottak érvényesek, nem az ő utólagos lépcsőházi gondolatai” – jegyezte meg a volt főszerkesztő.
„Én szkeptikus vagyok”
A magyar szekcióból a témában Javorniczky István, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) tanára, az Újságírás Központ vezetője szólalt fel. Mint mondta, három kérdést tart fontosnak az ügyben: van-e ma Magyarországon journalism school; lehet-e külön szakmai és etikai szabályokról beszélni; illetve hogy mit tesz a BKF a szakmai-etikai szabályok oktatásáért. Első saját kérdését megválaszolva azonnal leszögezte: nincs ma hazánkban hagyományos újságíró-iskola, és ez az egységes etikai szabályrendszer hiányával is összefügg. Példaként az angolszász képzéseket kiemelve elmondta, azok tanmenete különbözik ugyan egymástól, de egységes szemléletet adnak, ez az egység pedig tükröződik a szerkesztőségek felfogásában is.
A kommunikációoktatás magyar viszonyairól annyit mondott, téves az a politikai retorika, miszerint kevesebb kommunikációs szakemberre van szükség. Javorniczky szerint ez csúsztatás, hiszen az ilyen szakon végzők jelentős része nem a szakmában akar elhelyezkedni, sőt eleve más irányba, például marketing területre szakosodik. Konkrétabban az újságírás oktatásáról azt tudatta, hogy az 1990-es évek óta kiépült erős intézményi érdekrendszer miatt nincs erre lehetőség. Emlékeztetett: a BKF indított újságírás szakot többféle újságírás tantárggyal, de sok ellenérdekelt volt a mezőnyben. „Nem látom túl reménytelinek a helyzetet, de mi még nem adtuk fel, hogy felsőfokú újságíróképzést hozzunk létre” – mondta az oktató, hozzátéve: ez inkább a mester szintű BA képzésen létezhet, akár egy jogi, bölcsész, vagy természettudományi alapdiploma megszerzése után. Javorniczky azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy egy jó képzés elengedhetetlen feltétele a létező műhelyekkel, szerkesztőségekkel való együttműködés. „A szerkesztőségek is adhatnák az egyes iskolák gyakorlati hátterét, ebből nekik is sok hasznuk lenne” – üzente a szakvezető.
Második kérdésére kitérve – beszélhetünk-e külön szakmai és etikai szabályokról? – az egykori újságíró szintén nemmel felelt. Mint mondta, aki a szakmai szabályokat megsérti, az az etikaiakat is, és ez fordítva is igaz. A BKF-es képzés arra épül, hogy a hallgatókkal a szabályokat megismertessük – jegyezte meg. Arról, hogy mit tesz a BKF a szakmai-etikai szabályok oktatásáért, azt mondta: a főiskola elsősorban a hivatáshoz való viszonyt próbálja formálni, és egyfajta szemléletmódot adni arról, hogyan tekintsenek a szakmára a jövendőbeli újságírók. Javorniczky kiemelte a gyakorlatban felmerülő problémák megismertetésének fontosságát is. „Mi nem mondjuk meg, mi helyes és mi helytelen, inkább a különböző döntések következményeire hívjuk fel a tanulók figyelmét” – mondta. „Hogy lesz-e Magyarországon újságíróképzés, én szkeptikus vagyok – remélhetőleg alap nélkül” – zárta a szakember.
Magyar kontra német viszonyok
Az esemény helyszínére való tekintettel Németországgal hasonlította össze a magyar médiaviszonyokat Tóth Borbála, aki a program szerint digitális média újságírói etikára tett hatásáról tartott előadást. A politológus egy nemzetközi kutatás alapján tudatta, az etikai alapelvek nem változtak a digitalizáció folyamata ellenére, vagy mellett sem. A két országban ugyanakkor hasonlóak tendenciák: integrált szerkesztőségek alakultak ki, csökkentek a print médiumok eladásai és lapzárta nélküli online platformok vették át szerepüket. Mint mondta, a digitalizáció veszélyeket és előnyöket is magával hozott: a blogok, közösségi hálók, keresők mindenhol információforrásként terjedtek el. A két ország közti különbségek közül a rövid idő alatt rengeteg információt felsoroló, így sokszor saját nyelvébe gabalyodó Tóth kiemelte: míg Németországban az önkéntes önszabályozó német sajtótanácsé az irányító szerep, addig nálunk korábban a MÚOSZ, ma pedig már törvényi szintre emelt irányelvek adják a fő irányvonalat. Weyer felé fordulva hozzátette: a Főszerkesztők Fóruma is hatással van tagjaira.
A jövő újságírói nem olvasnak?
Az elhangzottakról az előadásokat követően Martin József, az Esterházy Károly Főiskola oktatója, az Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozatának elnöke, illetve Magyari Péter, az ELTE tanára, az index.hu újságírója kelt vitára Tófalvy Tamás vezetésével. Martin a beszélgetés elején fontosnak tartotta leszögezni, hogy Pöttkerhez hasonlóan ő sem érzi magát kompetensnek a témában, majd a német szakember felé fordulva jelezte: irigyli őt a német sajtóhatóság működéséért, illetve hogy részt vehetett annak ülésén. „Elképzelem magamat, ahogy Egerből elindulok diákjaimmal, és elutazom a médiatanács ülésére; ezt mi még elképzelhetetlennek tartjuk” – jegyezte meg.
Tófalvy azon kérdésére, hogy újságírók helyett miért irodalmárok vezetik a kommunikációs tanszékek jelentős részét, Martint József azt válaszolta: az egyes a tanszékeknél a vezetőség felvételekor követelmény volt a PhD-fokozat. Megjegyezte: ez alól a kitétel alól kevesen mentesültek, de ő közéjük tartozott. Javorniczky Istvánnak ellentmondva az Esterházy Károly Főiskola oktatója közölte, úgy látja, nem kell annyi újságíró, mint ahányan kommunikációs szakon végeznek. Felidézte: legutóbb egy ruházati boltban két Eszterházy Károly főiskolán végzett diplomás – egy történész és egy volt kommunikáció szakos – szolgálta ki. „Körülbelül 10 százalék az, aki egy kommunikációs szak után valóban a szakmában helyezkedik el, és ez jól is van így” – mondta. Martin József ugyanakkor elmondta, jó lenne, ha lenne egy journalism school – akár MA képzés keretében –, de a más jellegű tudás sohasem árt. „A szociológa, a pszichológia, a természettudományok, és van még néhány terület, melyek ismeretei különösen hasznosak lehetnek ezen a pályán, a lényeg az, hogy tanuljanak” – zárta.
Magyari Péter arról beszélt: az ELTE kommunikációs szakja sem újságíróképzés, „egyre kevésbé az”. Mint mondta, fokozatosan előtérbe kerül a tudományos, elméleti megközelítés, amit az iskola egy kötelező féléves gyakorlattal kompenzál. „A médiaszakos hallgatók kétharmadát a kultúra érdekli, 20 százalékuk pedig csak a sportról írna; ha én a harmadik-negyedik órán beviszek nekik egy alkotmánybírósági határozatot, hogy ebből írjanak egy bekezdést, akkor az sokkolóan hat rájuk” – hozta fel saját példáját az újságíró. Hozzátette ugyanakkor: nem érdemes általánosítani, és nem is biztos, hogy problémát okoz ez a tendencia. Martin József ugyanerről úgy beszélt: „hozzánk inkább azok jönnek, akik lemaradnak az egyetemekről, de nagyon üdítő, és kiváló kivételek vannak”. Megjegyezte: a jelentkezők nagyobb része az olvasást, mint ismeretszerzési és örömforrást nem ismeri.
Arra a kérdésre, hogy mi az, amivel a hallgatókat segíteni lehet, Magyari azt mondta, azt kell megtanítani nekik, hogyan írjanak jó cikket. „Sokszor mintha az lenne a feladatom a gyakorlati tanórákon, hogy biztassam a diákokat: lépjenek át belső és külső korlátokat, azaz például hívják fel újra és újra a potenciális interjúalanyt, vagy álljanak ki a már elkészült interjú mellett.” Az oktató ugyanakkor megjegyezte, ezek a bizonyos külső korlátok nemcsak a szabályozásban képlékenyek, hanem az sem tiszta, mire, mikor, hol vonatkoznak a szabályok.
Tófalvy ezt követően arra volt kíváncsi, hogy lehet összekötni az etikát más újságírói készségek tanításával. Martin József úgy reagált, véleménye szerint ami szakmailag jó, az morálisan is. Weyer Balázs közbevetette: saját, illetve a Főszerkesztők Fórumának álláspontja szerint sem választhatók szét a szakmai és etikai előírások. „Az etikai szabályok betartása azonban nem eredményez jó cikket, ettől nem feltétlenül lesz valaki jó újságíró – viszont ha nem tartja be ezeket, akkor a cikk és az újságíró is rossz lesz” – tette hozzá Weyer.
*
A Goethe Intézetben megtartott fórum esti etapja egy kötetlen beszélgetéssel zárult, melyen Horst Pöttker, Borókai Gábor, és Mong Attila keresték a választ arra, hogy létezhet-e jó ügy az újságírásban, illetve létezhet-e újságírás jó ügy nélkül. Erről szóló beszámolónkat később közöljük.
