Jobbik: Beérett a kormány gazdaságpolitikája

2012. május 15. 14:53

Az LMP és a Jobbik szerint a kormány gazdaságpolitikájának eredménye a csökkenő GDP.

2012. május 15. 14:53

Az LMP úgy látja, hogy Magyarország az első negyedéves GDP-adatok alapján recesszióba kezd csúszni – írta közleményében Vágó Gábor. A képviselő szerint a „magát növekedés-kutatónak nevező” Matolcsy György alatt a magyar gazdaság számára egyre kevésbé elérhető cél a fejlődés. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök gazdaságpolitikája „recesszióhoz, elszaladó inflációhoz, tarthatatlan költségvetési egyenleghez vezet”.  Vágó Gábor felhívja a figyelmet, hogy a KSH kedd reggeli gyorsbecslése alapján úgy fogalmazott: Magyarország az elmúlt egy évben gyakorlatilag stagnált, miközben a nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele nem tudott növekedést felmutatni. „Eközben a Fidesz-háttércég Közgép megrendelés állománya már a 300 milliárd forintot közelíti, míg az építőipar nem Fidesz-közeli része zuhanórepülésben van” – tette hozzá. 

Arra is rávilágít, hogy régiós összefüggésben „különösen riasztó képet mutatnak” az adatok. Emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság péntek délelőtt megjelent prognózisa szerint 2012-ben Magyarország gazdasága 0,3 százalékkal zsugorodhat, ráadásul ezt a régióban egyedüliként teszi. Mindez közel 5 százalékos inflációval és az egymillió új munkahely helyett félmillió munkanélkülivel párosul – írta a politikus, aki úgy fogalmaz, hogy a Fidesz új adói még rá is erősítenek ezekre a negatív folyamatokra. Az LMP szerint az Orbán-csomag helyett gazdasági fordulatra, zöld munkahelyteremtésre és egy alapjaiban átírt költségvetésre lenne szükség – fogalmazott Vágó.

A Jobbik szerint válságba jutott a magyar gazdaság, a GDP első negyedéves csökkenése annak a jele, hogy „beérett” Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter gazdaságpolitikája – jelentette ki Volner János. A Jobbik úgy látja, a KSH adatai tulajdonképpen azt jelentik, hogy a magyar gazdaság válságba jutott, ami az „MSZP által megkezdett és a Fidesz által töretlenül folytatott megszorító politika eredménye”.     Az ellenzéki párt szerint a kormánynak be kellene látnia, hogy nem a magyar emberek és a vállalkozásokat sújtó „adóprés” fogja megoldani ezt a helyzetet, hanem az ipar, a mezőgazdaság és a turizmus helyzetbe hozása, ezáltal pedig a gazdaság beindítása.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Natty Bumppo
2012. május 15. 20:22
És folytatódik a ballib - dzsobbik kölcsönös marokszex. :)
Rücsök
2012. május 15. 20:04
"Jobbik: Beérett a kormány gazdaságpolitikája" Be, a qrva anyját: http://www.portfolio.hu/gazdasag/a_leglassabb_csiga_a_magyar_gazdasag.167278.html
Himalája
2012. május 15. 19:01
"Olyan megszorítást kellene ennek a k*rva országnak a nyakába vágni, hogy végre mindenki észhez térjen. Nyugdíjat adóztatni, segélyeket felszámolni, nincs ingyen utazás, nincs családi pótlék meg gyed, gyes, helyette szja adókedvezmény van, segély helyett szociális kártya. Lenne itt spórolás. :)" Kuba átélt egy államcsődöt. Szovjet támogatója, mely nyersanyaggal és kőolajjal ellátta a kilencvenes évek elején szétesett. Ehhez jött a bekeményített USA embargó, és egynéhány ENSZ szankció. Itt egy dokumentumfilm, hogy milyen megoldásokkal próbálkoznak, hogy hogyan vészelték át az államcsődöt az országot fenyegető éhinséget. Tanulságos lehet nekünk, magyaroknak is, hogy el tudjuk képzelni, mi is az államcsőd. Magyar szinkron: http://www.youtube.com/watch?v=fLDwF6d076E&feature=youtu.be
medve
2012. május 15. 16:01
Mazsolázgassunk egy kicsit a hírek között, DK-s sköcök (és Jobbikos komák): Londoni elemzők hétfői előrejelzésükben úgy fogalmaztak, hogy az év eleji részadatokból megítélhetően valószínűleg csökkent a magyar gazdaság teljesítménye az első negyedévben. A Capital Economics közgazdászai arra számítottak, hogy a magyar hazai össztermék éves összevetésben stagnálhatott, negyedéves összehasonlításban pedig 0,8 százalékkal visszaeshetett az első negyedévben. Nincs nagy meglepetés A negyedéves GDP a múlt év első negyede óta nem mutatott növekedést, a tavalyi második és negyedik negyedévben stagnált, a harmadikban 0,1 százalékkal csökkent. A nemzetgazdaság ágazatainak mintegy fele stagnált, az információ, a kommunikáció nemzetgazdasági teljesítménye növekedett, az építőiparé pedig jelentősen visszaesett az év első negyedében – áll a KSH közleményében. „Az általunk várt félszázalékos visszaeséshez képest picivel gyengébb lett a mostani adat, de túl nagy meglepetést nem okozott – mondta el lapunknak Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. – Az első negyedéves előzetes ipari, külkereskedelmi, építőipari és fogyasztási adatok alapján látszott, hogy nem lehet pluszos a mostani bővülés.” A szakember úgy látja, hogy a II. negyedévben a Mercedes-gyár lökést adhat a gazdaságnak, de a mostani költségvetési kiigazítás miatt még a következő érték is a negatív tartományban lehet. Nem írják át a pályát Bár a német növekedési adat jobb lett a vártnál, az előremutató indexek romlást mutatnak, vélekedett az elemző. „Azt vártuk korábban, hogy az éves visszaesés 0,5 százalék lesz, amit egyelőre tartani is fogunk.” Árokszállási szerint a költségvetési hiány tartásához a már bejelentett intézkedésekhez képest nem kellenek újabb lépések, de kormány által ez évre várt 0,1 százalékos bővülés nem tűnik tarthatónak. Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető makroelemzője elmondta, hogy a mínusz 0,7 százalékos GDP-adat „hibahatáron belül van”. A Reuters konszenzusa alapján mínusz 0,4, a Bloomberg pedig mínusz 0,1 százalék körüli adatot várt. „Mivel a növekedési adat összetétele még nem ismert, valamint hibahatáron is belül van, valószínűleg nem nagyon fogják átírni a növekedési pályákat” – emelte ki a makroelemző. Az adat rosszabb, mint sokan vártak, így valószínűleg Londonból már olyan hírek is érkezhetnek majd, hogy a kormány intézkedései kevesek lehetnek a hiánycélt illetően. A hiánycél tartható A belső kereslet – fogyasztás, beruházás – csökkenőben van, s lelassult az eurózóna gazdasága is, így ezek rossz hatással vannak a magyar növekedési kilátásokra. „A hazai ipari termelés és az export is csökken, s sem tudják ellensúlyozni a belső fogyasztás csökkenését” – mutatott rá a makroelemző. Az ipari termelés és az export alakulása kevésbé terheli a költségvetés bevételeit, szemben a fogyasztással. A negatív adat a kockázatokat ugyanakkor lefelé mozdíthatja el. „Ettől az egy adattól nem íródik át a hiánycél” – mondta Kondrát. Maga a nyers adat alacsonyabb, mint amit a kormány várt, de hogy ez milyen hatással lesz az adóbevételekre, ahhoz látni kellene részletesen – az összetétel fontos. „Mellbevágóan negatív eredmény a gazdaság első negyedéves visszaesése” – fogalmazott az MNO-nak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Úgy látja, a Mercedes-gyár áprilisi indulása, valamint a vártnál jobb német adat javíthatja a következő negyedéves adatot. A tervezett három százalék alatti költségvetési hiány tartható, ha a Széll Kálmán-terv 2.0-t „vasakarattal” végrehajtja a kabinet. Suppan szerint az általuk ez évre várt félszázalékos növekedés helyett félszázalékos visszaesés lehet, mivel a Széll Kálmán-terv mindenképpen gyengíteni a bővülést. Recesszióban a román és a cseh gazdaság is Technikai recesszióba került ismét a román gazdaság, miután az első negyedévben 0,1 százalékkal csökkent a GDP az előző három hónaphoz képest – közölte kedden a román statisztikai intézet. Az idei első negyedév már sorozatban a második, amikor a román GDP zsugorodik. A tavalyi utolsó negyedévben 0,2 százalékkal csökkent a román gazdaság teljesítménye az előző, július–szeptember közötti időszakhoz képest. Románia legutóbb 2008 és 2011 között volt technikai recesszióban, két és fél éven keresztül. Egyre mélyebb recesszióba süllyed a cseh gazdaság, a statisztikai hivatal kedden nyilvánosságra hozott előzetes adatai szerint az idei első negyedévben éves szinten, illetve az előző negyedévvel összehasonlítva is 1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék. (MTI)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!