A Momentum után az MSZP közelében tűnt fel az ADOM Diákmozgalom vezetője
Korábban Cseh Katalin hivatkozott kollégájaként Schermann Fruzsinára.
Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján jelentette ki, mivel tudomása szerint a társaság még egyetlen lakást sem vásárolt meg fennállása óta.
Fiktív szervezetnek nevezte a Nemzeti Eszközkezelőt Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve, hogy a társaság tudomása szerint, egyetlen lakást sem vásárolt meg fennállása óta. A szocialista politikus szerint a szervezet a mai napig nem tud választ adni arra, melyik banktól vásárolt lakást, milyen feltételekkel tud bérlakást kiadni, milyen ingatlanokról folyik egyeztetés. Kijelentette: az eszközkezelő fiktív szervezet, nem létezik, „csak egy 40-es száma van és egy Rózsika, aki visszahívást ígér, de kapcsolni soha senkit nem tud”. Az ellenzéki képviselő megjegyezte: nagyon sok devizaadós kezdeményezte már bankjánál, hogy adja el lakását az eszközkezelőnek, viszont tudomása szerint eddig egyik bank sem ajánlott fel egyetlenegy ilyen ingatlant sem az államnak. Korózs Lajos kifogásolta a Belügyminisztériumnak a kilakoltatás hatósági költségei megtérítésére vonatkozó rendeletét is, szavai szerint a kormány olyan dolgokkal foglalkozik, amelyekre „az égvilágon semmi szükség nincs, olyan ügyekkel viszont nem foglalkozik, amelyek az emberek mindennapos problémáit hivatottak megoldani”.
A március elején lejárt kilakoltatási moratórium megszüntetésére utalva jelezte, hogy az adósok pluszköltsége, ha a rendőröknek fizikai kényszert kell bevetnie, ha például az adós nem hagyja, hogy a végrehajtó bemenjen a házába. Ez mintegy 9 ezer forintba kerülhet, speciális esetekben pedig óránként és rendőrönként 2 ezer forintos díjat számítanak fel — mondta a szocialista politikus, felvetve: „abban az esetben, — kérdezem én — ha rendőrkutyát is visznek magukkal a kliensnek kutyaeledelt is kell biztosítania a rendőrök számára?”. Kispál Tibor, az MSZP erzsébetvárosi szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón a VII. kerületi önkormányzatot bírálta, amiért az álláspontja szerint nem gondoskodik egy önhibáján kívül otthontalanná vált kerekes székesről. Szavai szerint az illetőt az önkormányzat otthagyta a bajban. Ismertette: miután a férfi beteg lett és elveszítette egyik lábát, nem tudta fizetni svájci frankos hitelét, 2011 novemberében pedig elutasították a krízislakás iránti kérelmét a vagyonrendeletre hivatkozva, mely szerint akik önkormányzati lakásukat megvásárolták, 10 évig nem kérhetnek szociális lakást.