Románia reagált Orbán szavaira

2012. március 16. 11:37

Egy kormánypárti és egy ellenzéki román politikus is reagált Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti ünnep alkalmából küldött üzenetére, melyet a határon kívül élő magyarokhoz címzett.

2012. március 16. 11:37

Sever Voinescu, a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt (PDL) szóvivője az Evenimentul Zilei internetes kiadása szerint újságírói kérdésre válaszolva fejtette ki a véleményét arról, hogy Orbán Viktor „a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét” akarja örökül hagyni az utókornak. Voinescu azt mondta, kellemetlenül érinti, hogy minden évben, március 15-én a román közvélemény lázba jön egy-egy ilyen kijelentéstől. „Végső soron ez is része egyes emberek politikai megnyilvánulási formáinak, de a legfontosabb az, hogy ezek a túlfűtött pillanatok a közelmúltban sosem jártak komoly következménnyel: Románia az maradt, ami volt, és a romániai magyar közösség is az maradt, ami volt, vagyis a román társadalom része” – mondta a PDL szóvivője.

A román lapok többsége a magyar miniszterelnök üzenetéből azt a mondatot emelte ki, miszerint „egy esztendő alatt a magyar állampolgárok közössége 150 ezer honfitársunkkal gazdagodott, és hamarosan még százezren vehetik kézbe magyar okmányaikat”. A Gandul című lap ennek kapcsán az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnökét, Crin Antonescut idézte: „hogy mit mond Orbán, az az ő dolga, legalább következetes. Orbán Viktor úr sosem mondott mást, sosem titkolta vízióját ezen a téren” – fogalmazott a román liberális politikus.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pityesz74
2012. március 16. 16:08
Helyes szavazzuk meg Moldova Romániához kapcsolását, észak Erdélyért cserébe. Én simán megszavaznám, és szerintem a bocskorosok se lennének ellenére.
Justicia
2012. március 16. 15:54
Ők is tudják, hogy nem a szavait kell elhinni, Európában lejáratta magát (usában is).
oskar
2012. március 16. 12:31
De hát Románia is egyesítette a román nemzetet. Tartozni valahová, ahol együtt érezhetik magukat. Ez Európa eszmméje. Nincsennek határok, csak papíron. Azt gondolom, hogy minden magyar örül annak, hogy jó viszonyban vagyunk a románokkal. Jó lenne ha a szlovákokkal is és mindenkivel. Közös sorsunk volt itt a Kárpátmedencében. A 20.századot el kellene felejteni. Rossz volt az, hogy a nemzetállamok egymás ellenségei voltak. Csináljuk együtt szeretetben!!!!!!!
Necoure Yamakee
2012. március 16. 12:18
És?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!