Martonyi: Magyarország mielőbbi tárgyaláskezdésre törekszik

2012. március 09. 10:16

A Wall Street Journal pénteken Martonyi János magyar külügyminiszterrel készített interjúja alapján azt írta: a magyar kormány az Európai Unióval fennálló vitáinak megoldásán dolgozik.

2012. március 09. 10:16

A magyar kormány az Európai Unióval fennálló vitáinak megoldásán dolgozik, és arra törekszik, hogy mielőbb megkezdődhessenek a tárgyalások az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal az elővigyázatossági hitelről – írta pénteken a The Wall Street Journal című amerikai pénzügyi napilap európai kiadása (WSJE), Martonyi János magyar külügyminiszterrel készített interjúja alapján. „Az a szándékunk és célunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkezdjük ezeket a tárgyalásokat” – idézte a lap Martonyit, aki azt is leszögezte, hogy e tárgyalásokkal szemben nem létezik „B terv vagy C terv”. A WSJE szerint a külügyminiszter szavai – valamint más magyar tisztségviselők megnyilvánulásai, beleértve Orbán Viktor miniszterelnököt is – a jelek szerint azt célozzák, hogy eloszlassák néhány befektető és elemző növekvő kételyeit Magyarország azon elkötelezettségét illetően, hogy megállapodásra jusson és kompromisszumot kössön az EU-val és az IMF-fel. Az amerikai lap emlékeztetett arra, hogy az eladósodott Magyarország tavaly novemberben jelezte: pénzügyi biztonsági hálót igényel az EU-tól és az IMF-től, hogy megvédje magát a piaci viharoktól, és kezelhető szinten tartsa a hitelfelvétel költségeit. Magyarország elővigyázatossági hitelt kér, ami azt jelenti, hogy nem szándékozik azt lehívni – magyarázta a WSJE.

Azóta azonban – folytatódott a cikk – csekély előrelépés történt az ügyben, és a fő akadályt az jelenti, hogy az EU és az IMF szerint az új magyar jegybanktörvény veszélyezteti a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Az EU megkérdőjelezte azt, hogy maximálták a jegybankelnök fizetését, valamint változtatásokat igényelt a jegybanki tisztségviselők hivatali esküszövegében. Magyarország megígérte, hogy megváltoztatja a törvényt, választ ad az EU és az IMF aggályaira. A lap idézte Iryna Ivaschenko magyarországi IMF-képviselő csütörtöki kijelentését, amely szerint „mielőtt az IMF elhatározza, hogy megkezdi-e, és ha igen, mikor kezdi meg a hivatalos tárgyalásokat, olyan, érzékelhető lépéseket kell látnia, amelyek a magyar kormány erős elkötelezettségét mutatják mindazokban a politikai ügyekben, amelyek relevánsak a makrogazdasági stabilitás szempontjából”.

A WSJE szerint az IMF-képviselő kijelentése egybecseng az EU azon szerdai közlésével, hogy Magyarországnak konkrét lépésekkel teljesítenie kell ígéreteit, és „meg kell változtatnia a törvényt, mielőtt bármilyen tárgyalás megkezdődhet”. (Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági-pénzügyi alelnöke szerdán egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy a változtatási szándéknak legalább törvénymódosítási szövegtervezetben kell tükröződnie.) Az EU – tette hozzá a lap - tovább folytatja a jogi eljárást Magyarországgal szemben a bírói tevékenység felső korhatárára, valamint az adatvédelmi hatóságra vonatkozó szabályok ügyében is, amelyeket az uniós joggal ellentétben állónak tekint. Magyarország - idézte a The Wall Street Journal Martonyi Jánost – „továbbra is mindent megtesz” annak érdekében, hogy képes legyen megoldani ezeket az ügyeket is.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. március 09. 17:18
"Martonyi: Magyarország mielőbbi tárgyaláskezdésre törekszik" ------------------ Jani bá! Magyarország nem, csak a te bandád!
nyugalmazott tanár
2012. március 09. 13:58
Nem akar elkezdődni az a parti, pedig a lapokat már előre leosztották. Mondjunk vbe egy Pagát ultimót oszt annyi...
Sebaj Tóbiás
2012. március 09. 12:17
Elég világosan megmondták, a felvetett kérdések MEGOLDÁSÁRA várnak, nem az ígéretekre. Az már nem elég.
Antigoné
2012. március 09. 11:55
Itt egyértelműen politikai nyomásgyakorlásról van szó a gazdasági kérdések esetében is. Ezt tegnap megerősítette FellegiTamás is,mondván: az informális tárgyalásokon felvetődött kérdések szinte kizárólag politikaiak voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!