KSH: Stagnáláshoz közeli az építőipari termelés 2012 januárjában

2012. március 19. 09:45

Idén januárban az építőipar teljesítménye 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőttitől, a termelés az előző havinál 0,5 százalékkal volt kisebb.

2012. március 19. 09:45

Az idén januárban az építőipari termelés 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 0,5 százalékkal volt kisebb — tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint annak ellenére, hogy januárban az építőipari vállalkozások csaknem 50 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban, a hó végi szerződésállomány volumene továbbra is elmaradt az előző évitől. A KSH tájékoztatójában jelzi azt is: az adatok elemzésénél célszerű figyelembe venni, hogy januárban az építőipar egy átlagos hónap termelésének általában mintegy 60 százalékát állítja elő. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületek építése 0,9 százalékkal, az egyéb építmények építése 2,6 százalékkal. Szezonálisan kiigazított indexek alapján januárban az épületek építésének teljesítménye 2 százalékkal nagyobb, az egyéb építményeké 2,7 százalékkal kisebb volt a decemberinél.

Januárban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése — ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza — 6,8 százalékkal, az egyéb építmények ágazat termelése 7,8 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 3,9 százalékkal magasabb volt, mint 2011 azonos időszakában. A 2012 januárjában kötött új szerződések volumene az egy évvel ezelőttihez képest 49,3 százalékkal emelkedett. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 56,4 százalékkal, az egyéb építmények építésére kötötteké 37,2 százalékkal nőtt a 2011. januárihoz viszonyítva. A KSH szerint a kiugró növekedés az épületek esetén néhány szálloda, kereskedelmi és logisztikai épület építésére januárban aláírt nagyértékű szerződésnek köszönhető. Az egyéb építmények esetén viszont a növekedés oka az előző évi rendkívül alacsony bázis volt — közölte a statisztikai hivatal. Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene továbbra is jelentősen, 30,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 42,3 százalékkal, az egyéb építményeké több mint egyötödével kisebb volt, mint 2011. január végén.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tmonk
2012. március 19. 12:08
A stagnálás már sikernek számít...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!