Még kedvezőbb lehet az árfolyamrögzítés

2012. február 08. 09:17

A kormány várhatóan 2017. június 30-ig kitolja az árfolyamrögzítést és kibővíti azt a lízingesek körére is – tudta meg az Index a birtokába került szerdai kormányülésére készített törvénytervezetből. A közszféra dolgozói két kiemelt kedvezményt is kaphatnak.

2012. február 08. 09:17

Az Index beszámolója szerint az árfolyamrögzítéssel kapcsolatos törvényjavaslat főbb irányvonalaiban a korábban nyilvánosságra került elképzeléseket követi, újdonság azonban többek között, hogy a kormány 60 hónappal, legfeljebb 2017. június 30-ig meghosszabbítaná annak érvényességét. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jóváhagyott és a Bankszövetség által támogatott dokumentum ezt azzal indokolja, hogy az új gyűjtőszámlahitel-szerződések megkötésére legkorábban áprilistól kerülhet sor, ezért az eredeti határidőig csak négy és félév lenne hátra.

A kedvezményre jogosultak körét bővítheti a kormány: a lízingeseket is bevonnák azok közé – írja az Index. A devizában törlesztők jelen állás szerint kimaradhatnak a kedvezményezettek köréből. A javaslat szerint az eredeti árfolyamrögzítést január 8-ig 3250-en kérték, de mivel az új konstrukció jóval kedvezőbb a réginél „jogszabályi szerződésmódosítás” lehetőségét kellene felkínálni. Ennek értelmében a régi feltételeket automatikusan az újakra cserélnék azoknál, akik nem kérik ennek ellenkezőjét.

A közszféra dolgozói két további kedvezményt kapnak majd: a vissza nem térítendő támogatást, illetve az általános kamattámogatáson felül egy külön kamattámogatást.

Az árfolyamrögzítést – aki idén év végéig jelzi igényét – annak frankhitel esetén 180 forinton, euróhitel esetén 250 forinton, jenhitelnél 2 forinton rögzítik egészen 2017. június 30-ig. Az ügyfél terhét jelentő tőkegyűjtőszámla három havi Bubor (budapesti bankközi kamatláb) szerint kamatozna, ezt pedig csak az 5 éves gyűjtőszámla-kedvezmény kifutása után kellene törleszteni.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!