Bokros kiállt a cukorgyárak privatizációja mellett

2011. október 07. 14:23

Bokros Lajos szerint a cukorgyárak nem azok privatizációja miatt, hanem az uniós cukorreform miatt szűntek meg.

2011. október 07. 14:23

Bokros Lajos, az egykori Állami Vagyon Ügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának tagja, volt pénzügyminiszter a cukoripar magánosítását vizsgáló országgyűlési bizottság előtt elmondta: a 90-es évek elején az ÁVÜ-nél egyetértés volt abban, hogy a magántulajdonon alapuló piacgazdaság létrehozása fontos. Így a cukorgyárak privatizációja is az. A magánosítás célja azonban elsősorban nem a vállalatok eszközeinek értékesítése, hanem működésük további fenntartása volt a cél, azaz a meglévő tőkehiány pótlása. Tőkével azonban akkor főként csak külföldiek rendelkeztek. Bokros jelezte: az ÁVÜ igazgatótanácsának tagjakén a magánosításokat megszavazta, pénzügyminiszterként viszont nem foglalkozott a cukorgyárak privatizációjával.

Beszélt arról is, hogy a cukorgyárak megszűnéséhez a magánosításnak nincs köze, az az unióban lezajlott cukorreform következménye. Az uniós döntéshozók határoztak úgy néhány éve, amikor még olcsó volt a nádcukor beszerzése, hogy csökkenteni kell a tagállamokban a cukorrépa-termelést. Ezt akkor pénzügyileg is támogatták. Jelezte: utólag úgy látszik, ez nem volt okos döntés.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2011. október 07. 17:11
Micsoda jellem, még ma is kiáll a - bizonyítottan - elkúrt magyar privatizáció mellett. És most nem is arra gondolok, hogy loptak, csaltak. Hanem szakmailag is hibás volt a gyorsan és mindent privatizálni magyar gyakorlata.
Soma
2011. október 07. 16:59
Kiállt és azt mondta , hogy a privatizáció szükséges volt, a cukorgyárak bezárásához semmi köze sem volt a privatizációnak! Remélem, nem ő lesz az első Mars-utazó, mert akkor inkább el se induljon senki, ha ő ott lesz! Bár vörös bolygó.......
Muttimi
2011. október 07. 16:55
" A magánosítás célja azonban elsősorban nem a vállalatok eszközeinek értékesítése, hanem működésük további fenntartása volt a cél, azaz a meglévő tőkehiány pótlása." És sikerült pótolni azt a tőkét? Most jó? Odaadták bagóért a piacunkat és a majdani kvótánkat ahelyett, hogy védték volna a belső piacot. Látjuk az "eredményét". Köszönjük, egyes, leülhet.
kukagyerek
2011. október 07. 15:42
Ez még szabadlábon van? Vitya, tán még össze is jártok grillezni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!