Felvonták az állami lobogót

2011. augusztus 20. 10:13

A Magyar Köztársaság lobogójának Kossuth téri felvonásával megkezdődtek az augusztus 20-i állami ünnepség hivatalos rendezvényei. A folytatásban ünnepélyes tisztavatás lesz a Hősök terén, a Szent István téren ünnepi szentmisét tartanak, azt követően kezdődik a Szent Jobb-körment, majd az állami ünnepség tűzijátékkal zárul.

2011. augusztus 20. 10:13

A Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonásával megkezdődött szombaton a Kossuth téren az augusztus 20-ai központi állami ünnepség. A katonai tiszteletadással rendezett ünnepségen részt vett Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Jelen volt továbbá a kormány több tagja, a diplomáciai testületek és az egyházak képviselői, valamint több politikus is. A zászlófelvonást több százan kísérik figyelemmel a Kossuth téren.

Ezt követően a Hősök terén kezdődik az ünnepélyes katonai tisztavatás. Délután a Szent István téren ünnepi szentmisét celebrálnak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai, a szentbeszédet idén a győri megyéspüspök mondja az augusztus 20-i ünnepi szertartáson. A szentmise után kezdődik a Szent Jobb-körmenet, majd az állami ünnepség este tűzijátékkal zárul.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pityesz74
2011. augusztus 20. 21:43
Ha-ha ha. állami ünnep, nemzeti nagyjaink forognának a sírjukban ha tudnák mivé lett nemzetünk. Talpnyaló, meghunyászkodó, széthúzó emberek gyülekezete, amelyet lábtörlőnek használnak, meg igáslónak Európa szerte. Széééégyen.
OrangeOrder
2011. augusztus 20. 15:12
Éljen-éljen Magyarország! A legszebb ünnepünk, meg vagyok hatva :)
kukagyerek
2011. augusztus 20. 12:36
"A Magyar Köztársaság lobogójának" No, most akkor van köztársaság, vagy nincs?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!