Belháború a szocialistáknál: „Gyurcsány távozzon az MSZP-ből!”

2011. május 27. 09:55

Lemondásra szólítja fel Gyurcsány Ferencet egy Tóth László névvel jegyzett levél, amelyet több szocialista szervezetnek, platformnak és párttagnak is elküldtek. A levél írója felrója Gyurcsánynak, hogy pozíciót halmoz, és azt, hogy pártelnökként nem kezdeményezte az MSZP átalakítását.

2011. május 27. 09:55

„Elég volt! Gyurcsány Ferenc távozzon az MSZP-ből!” - áll a Népszabadsághoz eljutott levél címében, amelyet pár nappal ezelőtt, Tóth László aláírással küldtek több szocialista megyei szervezetnek, platformnak és párttagnak is. A lap azt írja, a levélben foglaltak bennfentes szerepet feltételeznek.

A levélíró közli, örült Gyurcsány Ferenc platformalapítási kezdeményezésének, ám a „majálison elmondott cinikus beszéde és az ünnepséget beárnyékoló pártszavazásos bejelentése elgondolkodtatott”. A szerző a Demokratikus Koalíció Platform elnökét, Varju Lászlót is támadja, mondván hosszú éveken át volt a Kiss Péter vezette Baloldali Tömörülés tagja, „élvezte annak előnyét, pozícióból pozícióba bukott felfelé ezzel az igazságtalan küldött-rendszerrel”, nemrég pedig egy körlevélben agitált a pártszavazás mellett. Tóth László szerint a pártszavazás Gyurcsány hatalomépítését szolgálja, hiszen amikor ő volt a pártelnök, akkor nem volt fontos az átalakítás.

„És azt se feledjük, hogy milyen elegánsan lépett le, és hagyta magára az MSZP-t az 'átalakított' országban. Ha kormányon veszélyeztetné a pártszavazás a pártegységet, ma nem veszélyezteti? Varju elfelejti megemlíteni, hogy Gyurcsány Ferenc maga kérte, hogy pártelnök és miniszterelnök legyen egy időben. Akkor miért nem szólt neki senki, hogy együtt nem fog menni? Pártelnökként miért nem alakította át a pártot, miért nem modernizálta az MSZP-t? Semmilyen infrastrukturális fejlődés nem volt, azóta sincsenek a helyi szervezeteknek irodái, nem volt oktatás, káderképzés, támogatásokat sem kaptak. Nem épített ki baloldali médiát, de hagyta, hogy a Fidesz médiabirodalmat építsen ki magának. A párt és frakciója mindenben támogatta. Ha kérte, a kongresszus hetvenöt százaléka támogatta őt” - áll a levélben.

„Nincsenek úszómedencés villáik, nincsenek gyáraik, nagy értékű autóik, csak a baloldaliságuk van, meg a nyomoruk. Most már a liberális hátterű Demokratikus Koalíció a pártjukat is akarja. Nem akarnak sok pénzt beletenni, kell az MSZP infrastruktúrája, de a bérből, fizetésből élő koloncokat köszönik, nem kérik!” - teszi hozzá a levélíró a szocialista párttagokról. A szerző szerint a pártszavazásos kezdeményezésben kitűzött új vagyon- és jövedelembevallási kötelezettség elismeri a Fidesz álláspontját is, hogy az MSZP korrupt párt.

„Az MSZP és a baloldali szavazók érdekében és képviseletében felkérem Gyurcsány Ferencet, bizonyítsa be, hogy nem csupán »díszdemokrata«, és nyilatkozzon őszintén arról (amit a frakcióban már mindenki tud), ki szivárogtatta ki a – képzavarral élve – máig is keresztünket jelentő őszödi beszédet! Ki akart egy őszinte »miniszterelnök-pártelnök-megváltó« képében tetszelegni?! Gyurcsány úr! Álljon bele végre őszintén, férfiként a feladatba és példamutatóan legyen az első, aki elszámol a hibás döntéseivel!” - zárul a levél.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyula
2011. május 27. 14:41
Tóth úr ! Csakszólok , gyurcsánynak már megvan a vevője a székházra !! Vigyázzon vele , nagy zsivány !! Minket is átejtett !!
Julio Salazar
2011. május 27. 13:42
Nem véletlenül csukatták ezek be az OPNI-t. Tudták, hogy ha sokáig nyitva marad, mind ott a helyük.
miertnememlekszem
2011. május 27. 13:38
ha az mszp kettészakad és a mind a gyurcsányista, mind a régigárdista rész elsüllyed (best case scenario), akkor esetleg utánuk majd létrejöhetne egy baloldali párt magyaro-on. más kérdés, hogy szerintem erre se nagyon lenne igény, de azért akkor is tisztulna a kép legalább.
miloka
2011. május 27. 13:35
Én úgy szeretnék sok kicsi mszp-t!! olyan max 1-2 %-osat.:))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!