Bajban a Pest megyei önkormányzat

2011. március 10. 08:44

Nem tudja kifizetni a Pest megyei önkormányzat az iskolai étkeztetést, ráadásul a fenntartásában működő intézmények több közműcégnek, valamint a tankönyvkiadóknak is tartoznak - értesült a Magyar Nemzet.

2011. március 10. 08:44

A Pest megyei önkormányzat fenntartásában lévő oktatási és szociális intézmények szorult helyzetben vannak: a tizennyolc középiskolában nemcsak a meleg ebéd megoldása jelent problémát, a súlyos fizetési gondokkal küzdő fenntartó minden számla kifizetésével késésben van - értesült a Magyar nemzet. Az önkormányzati iskolákba szinte naponta jönnek a fizetési, illetve kikapcsolási felszólítások a közműcégektől, az óraadók bére csúszik, és elképzelhető az is, hogy számlatartozások miatt a diákok szeptemberben már tankönyveket sem kapnak.

A tankönyvkiadóknak és a terjesztőknek mintegy 50 millió forinttal tartozik az önkormányzat. Az önkormányzat már augusztusban megkapta az államtól az ingyenes tankönyvekre járó, gyermekenként 10 ezer forintos támogatást, a pénz mégsem jutott el hozzájuk - mesélt a tarthatatlan állapotokról Szarvas-Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének elnöke. Kifejtette: a tankönyvtámogatás nem minősül kötött felhasználású normatívának, így a pénzszűkében levő települések azt átcsoportosítják másra.

A régió közétkeztetését szolgáltató cég, a HunGast Kft. szerdán bejelentette: péntek este a középiskolák után a szociális intézményekben is bezárja a konyhákat és az étkezőket, amiért nem sikerült megegyezniük a megyeházával a 154 millió forintos tartozás kifizetéséről.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
obsitos
2011. március 11. 17:52
"Feloszlatnák az eladósodott önkormányzatokat" Akkor most mi a (I) van???
obsitos
2011. március 11. 17:22
Alispán uram! Miért nem intézkedik! Szóljon már az OVI-nak, segítsen. Vagy ha tehetetlen akkor mondjon le.? Már megint az a kibaszott Feri a hibás? Két év múlva kire fognak mutogatni. A Matolcsira vagy az OVI-ra?? Tudják mit? Fogják a nyuszira.
ursula
2011. március 10. 21:56
Pest megye Önkormányzata 2006 óta Fideszes vezetésű. Ugyanaz a Szűcs Lajos az elnöke.
Arma Gedeon
2011. március 10. 18:27
erőforrásválság monnyonle!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!