Mégis lehet ferihegyi gyorsvasút

2011. január 31. 15:42

Kötött pályás, ütemes menetrendű közlekedési kapcsolatot alakítanának ki Ferihegy és Budapest között a kormány elképzelési szerint. A fejlesztési tárca szerint ez akár kínai-magyar együttműködésben is megvalósulhat.

2011. január 31. 15:42

Elképzelhető, hogy lesz ferihegyi gyorsvasút. A kormány az Új Széchenyi tervben azzal számol, hogy kötött pályás, ütemes menetrendű közlekedési kapcsolatot alakítanak ki a Ferihegyi repülőtér és Budapest között. A fejlesztési minisztérium elképzelései szerint ez akár kínai-magyar együttműködésben is megvalósulhat. A tárca Napi Gazdaságnak adott tájékoztatása szerint az évi 8-10 millió utas gyors és kényelmes utaztatása a belváros és a reptér között kötött pályás fejlesztésekkel oldható meg a leghatékonyabban.

Ez egyébként már korábbi kormányzatok idején is napirenden volt. A különféle ötletekből viszont mindössze annyi valósult meg, hogy a Nyugati pályaudvarról Cegléd felé közlekedő vonatok megállnak a Ferihegy 1-en. A 2-es terminál megközelítése továbbra is csak közúton, BKV-val, illetve közvetlen autóbuszjárattal, valamint minibusszal és taxival lehetséges.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2011. január 31. 16:46
http://index.hu/belfold/budapest/2011/01/31/felmond_a_4-es_metro_projektigazgatoja/?rnd=819 Ha a faszinak 8,1 milla volt havonta a fizuja, és a Kocsis hirtelen simán tudja csinálni azt amit ő, akkor mifaszért fizettek Kladosnak 8,1 millát havonta, ha a már ott lévő Kocsis simán tudja azt, amit Klados, akinek 8,1 millát fizettek havonta, mindezt a BKV jelenlegi anyagi helyzetében??? Komolyan, esernyőt a seggükbe és nyitva kihúzni, mert valami olyan elképesztő simlizés ment ennél a cégnél, mintha a Panama csatornát építették volna. A röhej az, hogy alig valakik kezén kattant már bilincs, pedig elég bizonyíték van, és szinte az egész szutykot el lehetne vinni onnan, hisz annyira számolatlanul szórták haveri kezekbe-zsebekbe az adófizetői milliárdokat, mint kevés helyen az országban.
Best retards
2011. január 31. 16:36
"A különféle ötletekből viszont mindössze annyi valósult meg, hogy a Nyugati pályaudvarról Cegléd felé közlekedő vonatok megállnak a Ferihegy 1-en." Mi az hogy "mindossze" ? Onnan ki lehetne epiteni egy hurokvaganyt a kettesig es kesz. Vagy kivinni a metrot. De minek egy harmadik vonal? Inkabb kezdenek mar el vegre a budai fonodo villamost.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!