Vezércikkben dorgálja a Times a magyar kormányt

2010. december 23. 08:29

Három írást is közölt a Times a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. Vezércikkének alcíme szerint a médiakorlátozások sértik a szabadságjogokat és az európai értékeket, míg Karacs Imre publicisztikájában arról ír, válsággal szembesülhet az EU a médiatörvény miatt. A harmadik írás úgy fogalmaz, Magyarországot nem szabad összekeverni a putyini Oroszországgal.

2010. december 23. 08:29
A Times konzervatív brit napilap „Press Ganged” című vezércikke „Az új magyarországi médiakorlátozások sértik a szabadságjogokat és az európai értékeket” alcímmel jelent meg csütörtökön. A cím szójáték, a „press” szó a sajtó angol megfelelője, míg a „press gang” korábban kényszersorozást jelentett, a mai zsargonban erőszakos meggyőzést jelent.
 
A cikk szerint Magyarország kommunista vezetői képtelennek bizonyultak rá, hogy megértsék a szabadság iránti vágyakozást, ezért elsöpörték őket: utódaikról kiderül, hogy nem tisztelik sokkal jobban az alkotmányos politizálást és a szabad sajtót. A Times szerint az ország aggasztóan közel került egy olyan egypárti államrendszerhez, amelyben a bírálatot büntetik.
 
A lap közölte Karacs Imre publicista írását is, „A magyar média elhallgattatása felfordulást okoz az EU-ban” címmel. Karacs szerint az EU válságát okozhatja, hogy Magyarország éppen azon a napon veszi át a soros EU-elnökséget, amikor konzervatív kormánya vissza akarja állítani az állami cenzúrát. Orbán Viktort nacionalizmusa miatt Jörg Haiderrel lehet összehasonlítani - fogalmaz az írás. Karacs állítása szerint azonban szinte elképzelhetetlen egy olyan ország kiközösítése, amely éppen az EU-elnöki tisztséget tölti be.
 
Egy harmadik, Roger Boyes által jegyzett írása szerint eltúlzott reakció, hogy az EU ne adja át Magyarországnak az elnökséget a médiatervek törléséig. „Ébernek kell maradnunk a sajtószabadság ügyében, de Magyarországot nem szabad összekeverni Vlagyimir Putyin Oroszországával, ahol a kritikai újságírás valóban károsíthatja az egészséget” - fogalmaz Boyes.

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2010. december 25. 17:26
Mit ír a londoni Pravda?
OrangeOrder
2010. december 25. 14:55
Nagyon figyelmes a Times is, megtisztel. Szerintem ha már így felfigyeltek ránk, csomagban kéne tárgyalni az ilyen problémás ügyeket: Benes-dekrétumok, holokauszttagadás. De ugye nincs olyasmiről szó, mint a státustörvénynél, hogy mindenkinek lehet, csak nekünk nem? Ugye?
Tikva
2010. december 23. 21:59
Na és kit a beteg démont érdekel,hogy ebben az x-dik megvett újságban ki mit ír?Az egy cikk..ez meg itt egy nemzet,egy ország...én említésre sem méltatnám...
HSL
2010. december 23. 16:45
Affene, nem ártana megalkotni gyorsan az Ajrópai Médiatanácsot a Narancsos Európa Rendszere jegyében és jól lebűntetni a Tájmszot és a többi kételkedő külföldi kommunikátort 25 millió euróra. Fúj, hogy merészelnek rosszat írni Viktorról. Ilyesmi ellen junijós irányelvet kéne hozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!