Akár 8 évet is kaphatnak az ügyészt bántalmazó Budaházy-támogatók

2010. december 23. 19:11

Súlyos bűncselekménynek, hivatalos személy elleni erőszaknak minősül az, hogy Budaházy György óvadék-tárgyalását követően szimpatizánsainak egy csoportja leköpte, illetve lökdöste a távozó ügyészt. A bíróság épületéhez kihívták a rendőröket.

2010. december 23. 19:11

Hivatalos személy elleni támadásnak minősül a büntető törvénykönyv alapján, hogy Budaházy György óvadék-tárgyalását követően az ügyészt munkájával összefüggésben lökdösték és leköpték - mondta el Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Fazekas az esetet ismertetve elmondta: az ügyészt csütörtökön a Fővárosi Bíróság épületének folyosóján  bántalmazták eddig ismeretlen személyek, miután a tárgyalás során nem engedélyezték - az egyébként csak monogrammal megjelölt - Budaházy óvadékát. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja merült fel, ez önmagában is súlyos bűncselekmény, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik – fejtette ki Fazekas.

A Fővárosi Bíróság őrszolgálata „mindvégig figyelemmel kísérte a tárgyalóterem előtt várakozók magatartását”, és a bírói tanács elnökének jelzésére a bíróság nyomban értesítette az V. kerületi rendőrkapitányságot. „A kiérkező rendőrök megtették a szükséges intézkedést” – közölték.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rózsaszín Párduc
2010. december 28. 12:03
Bizonyíték lenne a focilabdákba rejtett robbanószerek??? Kac, kac, kac... Még picinyke, furmányos, női, háziasszonyi agyacskámnak is - hogy én miért nem maradok a fakanál mellett?!- feltűnt, hogy mit lehetne felrobbantani akkora mennyiségű szerekkel, ami egy-két focilabdába fér?! ...Mert ha mondjuk nitroglicerin /glicerin-trinitrát/ lett volna benne, amikor elejtették - és ez látható volt a videón-, akkor szerintem át kellett volna rajzolni Pest megye domborzatát a térképeken. És ha történetesen narancsok voltak a focilabdákba rejtve, vagy rágógumik??? Ismerek néhány aberrált anyukát, és apukát, aki így kíván meglepit szerezni otthon a gyermekének. :):):) Döntő bizonyíték ez ebből a videóból, amit én is bárhol csinálhatnék, ha akarnék, bárkiről???? De mondom, ezt csak a háziasszonyi agyam írja itt. Nem kell komolyan venni. :):):) Egy másik címnek jobban örülnék: " 8 év szigorítottat kaphatnak a Budaházyt ártatlanul perbefogók!" Meg senkinek sem tűnt fel, hogy egy ilyen céllal parkoló autó/autók, azok aláállnak egy biztonsági kamera alá egy bevásárlóközpontnál???? Még jó , hogy nem integettek bele a kamerába ezeken a felvételeken!!!- bosszant, hogy ennyire hülyének nézik az embereket. Már akit lehet.
nyugalmazott tanár
2010. december 27. 07:14
"Akár 8 évet is kaphatnak az ügyészt bántalmazó Budaházy-támogatók" A hazaáruló bitangok meg kiemelt nyugdíjat. Mi ez, ha nem szélsőség? A szélsőséges rendszer szélsőséges indulatokat gerjeszt! Azért ezeket a dolgokat ne tartsuk véletlenszerű folyamatnak. "Az igazság létezik, a hazugságot emberek találják ki." Meg a gazembereket védelmező törvényeket is emberek grundolják.
Yor
2010. december 26. 13:41
@kanpalisoda Sajnos minősíthetetlen a "politikailag" független bíróság! A leköpés, csak a kezdet!
radical
2010. december 24. 13:50
Méghogy bántalmazták.Nevetséges. De nem ez a lényeg.Kemény politikai nyomásra nem engedik ki szerencsétlent!A mal zrt elnökét,tátrait,császit,a bkv-sokat,minden szemét tolvajt és bűnözöt kiengednek,Budaházyt miért nem?Nincs ellene semmi bizonyiték! Gondoljatok bele a három kisgyereke a második karácsonyát töltik apjuk nélkül. Ha forradalom lett volna Budaházy már kint lenne gyurcsány meg bent!SZABADSÁGOT BUDAHÁZYNAK!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!