Nem tud segíteni a kormány a kórházakon

2010. július 14. 09:50

Egyelőre ne számítsanak többletpénzre a kórházak, mondta Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa a Népszabadságnak. Hogy teljes képet kapjanak, a kórházak anyagi helyzetéről, egységes adatszolgáltatásra kötelezné a közpénzből működő egészségügyi intézményeket a kormány.

2010. július 14. 09:50

„Többletpénzre a gazdaság állapota miatt egyelőre nem számíthatnak a kórházak” – közölte a Népszabadság kérdésére Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa, aki szerint legfeljebb azt lehet majd szétosztani köztük, ami az év végén a kasszában marad. A kórházaknak tetemes tartozásai vannak: az összeg a 2008-as 65,8 milliárd forintról 2009-re 80 milliárd fölé ugrott - azt azonban, hogy melyik kórháznak milyen az anyagi helyzete, nem látni tisztán. Éppen ezért a kormány egységes adatszolgáltatásra kötelezné a közpénzből működő egészségügyi intézményeket. A mostani önbevalláson alapuló adatszolgáltatással ugyanis sokat lehet trükközni - ráadásul a 164 ellátóból csak 123 küldött adatot.

A kórházak eladósodását a Bajnai-kormány januárban kiosztott 42,5 milliárdos gyorssegélye sem állította meg. Az adatközlő 123 intézmény alig negyedének van csak pénztartaléka, viszont több mint harmaduk képtelen a jelenlegi bevételeiből a számláit rendezni. Sőt, két intézmény már az adóhivatalnak, illetve a tb-alapoknak sem képes a közterheket befizetni. Szolnoki Andrea, a budapesti közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke a Népszabadságnak elmondta: most osztottak ki egymilliárd forint gyorssegélyt, ennél többet az önkormányzati választásokig nem tudnak tenni.

„Mindez azt is jelenti, hogy a betegeknek le kell számolniuk az illúzióikkal az egészségügyi ellátórendszerről, mert nem igaz az, hogy mindenki számára azonnal hozzáférhető és legmagasabb színvonalú lehet az ellátás. Már csak az a kérdés, hogy az új kormány mennyire meri ezt vállalni is” - mondta a Népszabadságnak Rácz Jenő, a kórházszövetség elnöke, aki jövő hét kedden az egészségügyi államtitkárral egyeztet azokról a sürgős ügyekről, melyekkel nem lehet várni a jövő évi költségvetés összeállításáig.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
honphibu
2010. július 14. 11:07
"„Többletpénzre a gazdaság állapota miatt egyelőre nem számíthatnak a kórházak” – közölte a Népszabadság kérdésére Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa, aki szerint legfeljebb azt lehet majd szétosztani köztük, ami az év végén a kasszában marad." "A szocialista-szabaddemokrata kormányok az ágazat finanszírozását az aktuális gazdasági helyzethez igazították. A „maradékelv” érvényesült a költségvetés tervezésekor is, így a beteg emberek érdekei másodlagosak voltak." Pesti Imre, Nemzeti Ügyek Politikája 2010
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!