Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Cigányként szavaznának a magyarok?

2010. július 27. 14:03

Botrányt sejt Kolompár László,a keceli roma önkormányzat vezetője a kisebbségi választásokkal kapcsolatban. Elmondása szerint jelentős számú nem cigány származású magyar vallja magát romának, pénzügyi támogatásért cserébe.

2010. július 27. 14:03

Befolyásolni akarják a kisebbségi választást, ezért cigánynak vallják magukat a magyarok – véli a keceli cigány önkormányzat elnöke. „Ahogy egyre közelebb kerülünk a kisebbségi önkormányzati választásokhoz, úgy válik egyre nagyobbá a cigány közösség Kecelen. Szavazóképesek, de eddig nem találkoztunk velük olyan helyzetekben, amikor a mi kultúránkat képviselték volna” – nyilatkozott a baon.hu-nak Kolompár László, a Keceli Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

A politikus azt tartotta elfogadhatatlannak, hogy a kisebbségi választói jegyzékbe sok olyan magyar ember is felvetette magát, aki származására nézve nem roma, de annak vallotta magát némi ráhatás után, pénz reményében.  „Név szerint ismerek olyan embereket, akik csak azért vallották magukat cigánynak most, mert erre kérte őket valaki. Ez viszont így egy nagyon tisztességtelen játék. Vagy ezek az emberek október negyedike után azt is vállalják majd, ha esetleg megkapják a cigányoknak járó »megkülönböztetett figyelmet«, és bedobnak valamit éjjel a házuk ablakán? Egyáltalán: a magyarok miért szólnak bele a mi belügyünkbe?” – teszi fel a kérdést Kolompár László.

Kecel jegyzője, Opauszki Zsuzsanna elmondta: a jelenlegi jogi helyzet szerint a kérelmezőnek nem szükséges igazolnia származását, ez pusztán lelkiismereti kérdés. „Az október első vasárnapjára eső kisebbségi választásokon való részvételhez 171 cigány és 47 német kérte a névjegyzékbe való felvételét a településen. Mindössze három elutasító határozatot hoztunk” – tájékoztatott a hivatalnok.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tewton
2010. július 27. 18:29
"csak azért vallották magukat cigánynak most, mert erre kérte őket valaki." az a valaki a lelkiismeretük lehetett. hiszen "ha cigányoznak, cigány vagyok" :)
velemeny2010
2010. július 27. 16:19
Bocsánat, de ezeken a Kanadába való utazgatásokban nem tudok eligazodni. Én tavaly és azelőtt is az USA-ban töltöttem két hónapot a családdal.3 főnek 600 ezer forint oda vissza a jegy. 20 évig keresni kell az embernek hogy csak a repülőjegyre fussa. És a roma testvéreink kimennek Kanadába, és valameddig ideig el is lavíroznak. Mondja már meg valaki hogy ezt KI FINANSZÍROZZA?????? Ráadásul a repülőjegyet oda-vissza kell általában megvenni, bár Kanadában nem tudom hogy ez hogy működik. Érdekes hogy itt segélyből élnek, ott meg HÓNAPOKAT KINT TARTÓZKODNAK akkor mégis erre MIBŐL VAN KERET??? Elnézést hogy a témától egy kicsit eltértem.
picur3ka
2010. július 27. 15:54
Meg is erdemlik, ha megkapjak, kedves Kolompar, kulonosen, ha kepviselik is a 'kulturat'.
blogen
2010. július 27. 15:02
"Szavazóképesek, de eddig nem találkoztunk velük olyan helyzetekben, amikor a mi kultúránkat képviselték volna" Picsába, senki nem emlékszik a cigók közül, hogy együtt ültek volna vagy mi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!