Bajban a pszichiátriai járóbeteg-ellátás

2010. július 12. 12:40

Lehetetlen körülmények között dolgoznak a hazai pszichiátriai gondozók, a kormánytól várnak segítséget. A szakemberek már a járóbeteg-ellátás fenntartásáért küzdenek, mivel egy májusban született rendelet alapján októbertől ez akár meg is szűnhetne.

2010. július 12. 12:40

Levelet írt Cserháti Péter egészségügyi helyettes államtitkárnak a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesülete, mivel a folyamatos elvonások miatt szinte lehetetlenné vált a járóbetegek ellátása a szakmában. Egy májusi kormányrendelet alapján pedig októbertől a bázis-finanszírozás kompenzáció híján végképp megszűnik. Az egyesület szerint ez a folyamat ellentétes nemcsak a törvényben biztosított betegjogokkal, hanem az uniós szabályozással is.

A pszichiátriai gondozók képviselői szerint „nem a Lipóttal és az ágyszám-bővítéssel kell kezdeni a lélekgyógyászat megmentését! A járóbeteg-ellátással kell kezdeni, ahol a mentális és szenvedélybetegek nagy többségét látják el”. Azt is nehezményezik, hogy a kormány a pszichiátriai szakma kérdéseiről csak a kórházi ellátást képviselő vezetőkkel egyeztet, velük nem.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hori77
2010. július 13. 10:40
inkább több pszichiátria kéne...sok a beteg
phaidros
2010. július 12. 13:33
Kündü érdekében is fontos lenne a helyzet mielőbbi megoldása. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!