Alkotmánybírósághoz fordult az LMP

2010. július 30. 21:25

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője azért fordult a taláros testülethez, mert véleménye szerint alkotmányellenes, hogy kormányülésről hangfelvétel csak kormánytag kérésére, indokolt esetben, és a miniszterelnök engedélyével készülhet.

2010. július 30. 21:25

A párt közleménye emlékeztet arra, hogy a kormány ügyrendjének rendelkezése főszabályként „utólagos” hangfelvétel készítését írja elő, míg valós idejű hangfelvétel rögzítését csak a három korlátozó feltétel - kormánytag kérésére, indokolt esetben, a miniszterelnök engedélyével - együttes fennállása esetén, mondhatni kivételesen teszi lehetővé.

Schiffer András beadványában azt írja, hogy a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény ilyen korlátozást nem tesz lehetővé. Hozzáteszi, hogy egy korábbi alkotmánybírósági határozat pedig kimondja, a kormány ülésén elhangzottak közérdekű adatok, ezért ha a kormány rövidebb-hosszabb ideig nem rögzíti azokat, azzal ellehetetleníti az információszabadságot, és jelentősen korlátozza az alkotmány által a közérdekű adatok megismeréséhez biztosított jogot.

A frakcióvezető ezért azt kéri az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg a kormány ügyrendjében szereplő három korlátozó feltételről szóló, valamint az utólagos összefoglalót előíró szövegrészt.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soelmo
2010. július 31. 19:05
Nem lenne jobb simán buzinak lenni? Miért kell ahhoz az Országházba menni?
soelmo
2010. július 31. 19:05
Schiffer Rohadj meg te, kerlek szepen.
Senior
2010. július 31. 10:47
Az átlát mióta hatóság?
StG
2010. július 31. 09:21
Azért itt is igaz, hogy nem mindegy, a fasznak melyik végén van az ember. Annak idején nem egy esetben a fidesz is az átláthatóság mellett volt, pl.: http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=14241 http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=72955
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!