Páty: másfél milliárdos kárt okoztak

2010. május 11. 14:28

Kétszer kötött szerződést ugyanarra a feladatra a pátyi önkormányzat, értesült Tollner József, a testület független tagja. A megállapodások 1,5-2 milliárd forintos kárt okoztak a település önkormányzatának.

2010. május 11. 14:28

A pátyi önkormányzat a Grupo Milton mellett az offshore tulajdonú Evern Invest Hungary Ingatlanforgalmazó Kft-vel is szerződést kötött a Grupo Milton golfberuházásához szükséges elkerülő út építésére. Tollner József, a pátyi képviselőtestület független tagja úgy értesült, a két vállalkozás között átjárás van.

Az Evern Investel kötött szerződés szerint az önkormányzat a cég tulajdonában álló pátyi szántóföldet iparterületté nyilvánította, azonban az út soha nem készült el, 1,5-2 milliárd forintos kárt okozva a falunak. A Grupo Milton a 2010. március 30-án aláírt településrendezési szerződésben 10 millió euró összegben vállalt út- és közműépítést, ugyanakkor egy vélhetően mindmáig érvényben levő szerződés értelmében a pátyi iparterületen érdekeltséggel rendelkező, offshore tulajdonú Evern Invest Hungary Ingatlanforgalmazó Kft. már 2008-ban vállalta, hogy kizárólag saját költségére tervezteti és építteti meg ezen utak jelentős részét.

A Miltonnal kötött megállapodásnak is része az elkerülőút, itt az önkormányzat 5 millió eurós kötelezettséget vállalt. Tollner fentiek miatt kiegészítést csatolt a pátyi civilek korábbi feljelentéséhez.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crysi
2010. május 13. 09:26
Mindig elfelejtem, hogy csak Viktorék lehetnek offshore cégekkel kapcsolatba, mint amikor meg kell venni 500e karórát (70 milla), majd egy vanuatui offshore rátesz 350 milliót, kiírják a pályázatot, amit véletlenül meg is nyer egy harmadik cég (Globe Trotters Kft), majd ezeket a karórákat szétosztják ingyenesen a millenárison. Az is baromira érdekes, hogy: http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/kampanynaplo/20100412-bovitik-a-sostoi-stadion-vipreszleget.html http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6996:bodoky-index-orban-foci-plusz-gazdasagi-nagyhatalmak&catid=51:csmihancsikzsofia&Itemid=79 Hát nem érdekes... ((o: No meg, hogy már most megjelent a népautó a támogatók sorában.
WonderCsabo
2010. május 11. 18:34
Pátyon milyen önkormányzat van? (Milyen párt?)
Öreg
2010. május 11. 15:44
Nagyon szeretném látni a kormány határozott intézkedéseit, hogy állami tulajdonrésszel biró vállalat, állami támogatást nyert vállalat, állami garanciával fejlesztő vállalat, majdani Széchenyi tervbe bekapcsolódó vállalat, Uniós támogatást kapó vállalat offshor céggel NEM SZERZŐDHET. Ez azt is tartalmazza, hogy a szerződő partnernél sem lehet offshor tulajdonrész. Továbbá: Önkormányzat offshor ,vagy részben offshor tulajdonu céggel sem szolgáltatási, sem tanácsadási, sem semmilyen szerződét nem köthet. Amennyiben ilyen szerződése van, az állam csökkentse a szerződés összegével az önkormányzatnak járó támogatást. A korábbi offshor szerződéseket vizsgálni kell és ha a piaci áraktól a legcsekélyebb mértékben eltérnek, bünvádi eljárás. Mert a lopunk, csalunk, gazdagodunk fő eszköze volt.
slomovicz
2010. május 11. 15:18
"A felértékelődött területre a Milton Sociedad Limitada 90 százalékos tulajdonában lévő Evern Invest Hungary Ingatlanforgalmazó Kft. a ciprusi bejegyzésű Evern Invest Ltd. és a Balatonring kapcsán ismertté vált Grupo Milton Management Zrt. tett ajánlatot, melynek vezérigazgatója Mervó József. 2008 áprilisában Michels Gábor pátyi alpolgármester 87,1 millió forintért adta el a tulajdonostársával közös, 2,5 hektárnyi földjét az Evern Invest Hungary Kft.-nek. Az offshore tulajdonú Evern Invest Hungary Kft. székhelye megegyezik Gyurcsány Ferenc volt Vérmező úti irodájával. " Hát ezért van igaza Orbán Viktornak az offshort ( adóelkerülő) cégek kapcsán. Felszámolni, megadóztatni, börtönbe csukni mindet! Magánvéleményem az, hogy én nem azokra a külfödiekre haragszom akik megveszik fillérekért az adott dolgot, ( mert nem hülyék! ) hanem azokra a magyarokra akik eladják- kiárusitják- a közvagyont. Megvették az Andrássy úti palotákat, szarért- hgyért, nade az Önkormányzat adta el nekik!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!