Milliókat osztogatott a távozó Hiller

2010. május 26. 08:04

A leköszönő kulturális miniszter miniszteri keretéből milliós nagyságrendben ítélt oda támogatásokat különböző, balliberális médiumoknak. A kedvezményezettek között van a Hócipő, a Mozgó Világ, az ATV, de Hiller elődjének, Görgey Gábornak is juttatott támogatást.

2010. május 26. 08:04
A Magyar Nemzet értesülései szerint a távozó oktatási és kulturális miniszter áprilisban több balliberális médiumnak ítélt oda millió forintos nagyságrendű támogatást. A Nemzeti Kulturális Alap honlapján közzétett adatok szerint a Hócipő ötmilliót kapott hat lapszám megjelentetésére, míg az ATV húszmilliót kapott a Reggeli jam című műsoruk kulturális blokkjának elkészítésére, amelyben a Pécs 2010 Európa kulturális fővárosa rendezvényeit mutatják be.
 
A Mozgó Világ folyóiratot hétmillióval támogatják idei lapszámainak megjelentetésére, míg a Pallas Páholy 3,5 millióhoz jut, amelyből a Halhatatlanok Társulata örökös tagjai lábnyomatainak elhelyezését a Nagymező utcában. Egy Görgey Artúrról szóló történelmi dráma megírására négymilliót ítéltek oda miniszteri keretből Görgey Gábornak, hangoskönyvének kiadására pedig hatszázezer forintot kapott.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zázrivecz
2010. május 26. 12:26
Ebből is látszik, hogy mennyire hülyék a komcsik meg Hiller Haver. Ha egy csepp eszük is lett volna akkor tanultak volna Hagyó esetéből és Jéger alsókat rendeltek volna az összes szocinak meg néhány karton cigit (ha az nem megy akkor meg vazelint :D)
slomovicz
2010. május 26. 11:04
Kivételesen igaza van Morvai Krisztinának a parlamenti felszólalásában. Ezeket a kifizetett pénzeket vissza kell venni, akár fizetési meghagyások, és lefoglalások segitségével. Nem mehet igy tovább, a közpénzek elszórása a csókosok részére. Ha kell államositással , Hillert pedig börtönbe csukva- hűtlen kezelés kapcsán. Szét kell rugni minden komcsi seggét, ha még most sem ismeri el hogy hibáik miatt leváltották - eltakaritották Öket.
radix
2010. május 26. 10:50
jól járt minden hiller-haver
szamárfül
2010. május 26. 09:19
nem túl sok. Így kiürült kassza? Pedig biztos hosszú a kérincsélő függetlenértelmiségiek sora...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!