Feljelentés Páty ügyében

2010. április 16. 12:46

Tollner József pátyi önkormányzati képviselő feljelentést tett a Grupo Milton ingatlanbiznisze ügyében.

2010. április 16. 12:46

Tollner József pátyi önkormányzati képviselő feljelentést tett a Budakörnyéki Ügyészségen amiatt, hogy az önkormányzat 2,7 milliárd forint értékben fogadta el fedezetül a Grupo Milton székesfehérvári legelőjét, ami független becslés szerint mindössze 15 millió forintot ér - írja az Index.

A feljelentésben szerepel az is, hogy az ügyben többeket megfenyegettek, lejárattak - köztük magát Tollnert, továbbá Gulyás Dénes fideszes országgyűlési képviselőt, Danóczy Balázst, Telki azóta emiatt lemondott polgármesterét, és az Index újságíróját, Bodoky Tamást is rágalmazták az ingatlanügyletben érdekelt felek. A pátyi civilek által felkért független, helyi ingatlanszakértő, Horváth Attila szintén fenyegetésekről számolt be a civilek által szervezett sajtótájékoztatón. Elöljáróban közölte, katonatiszt volt, lőfegyvere van, és használni is fogja, ha rákényszerítik.

A lejáratásokhoz az Index szerint köze volt Szabó Stein Imrének, a Grupo Milton kommunikációs vezetőjének, és a Political Capital nevű cégnek is. Szabados Krisztián, a Political Capital ügyvezető igazgatója az Indexnek elismerte, hogy „átment a kezén” az Indexet zsarolásban való részvétellel vádoló sajtóanyag.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!