Zsarolhatóvá teszi az államot a sávolyi tanulmány

2010. március 10. 09:24

A TASZ által felkért szakértők szerint a KPMG készítette sávolyi szakértői anyag kockázatos, szokatlan és az államot igen kedvezőtlen, gyakorlatilag folyamatosan zsarolható helyzetbe hozza.

2010. március 10. 09:24
A piacon szokatlan módon a beruházó fizette tanulmányból kiolvasható, hogy kérdéses a nagy mértékű és 25 éves futamidejű állami hitel visszafizethetősége. A Társaság a Szabadságjogokért szerint a pénzügyminisztériumi szakértői anyagok szintén magukért beszélnek. Tekintettel arra, hogy ezek a dokumentumok döntés-előkészítő anyagok, és mivel az ügyben a döntés már megszületett, megismerésüket csak igen szűk körben lehetne korlátozni, valamint hogy a dokumentumokon semmiféle titokminősítés nem látszik, a TASZ nyilvánosságra hozta őket honlapján.

A KPMG-tanulmány elemzése és a PM-es szakértői anyagok megismerése után az ügyben nagyjából három kérdése maradt a TASZ-nak:
  • Mi alapján és miért döntött mégis a kormány a projekt MFB-hitele és egyéb módon való támogatásáról?
  • Miért hallgatja agyon ezt az ügyet a magyar média, és miért hallgatnak a politikai pártok, köztük a Fidesz is?
  • Van-e Magyarországon jelenleg a civil társadalomnak elég ereje ahhoz, hogy megakadályozza a hitelszerződés aláírását?

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalandféreg
2010. március 10. 14:45
Utánamentem én is. Ez nagyon gáz és nem fog csöndben letűnni. (ne is tűnjön) Ismét index cimlapra került Bodoky friss posztja. Hogy lehetett ennyire ostoba a fityisz??? Borulni fog a bili, erre fogadni merek.
zordonna
2010. március 10. 11:52
Minél jobban hallgat az ügyről a jobboldali sajtó és a Fidesz, annál gyanúsabb. A zsarolási történetet kivéve még tájékoztatást sem adnak Sávolyról. Ez sokáig úgysem tartható.
StavrosMenace
2010. március 10. 10:43
ennyi pénzről már "érdemes" hallgatni
kalandféreg
2010. március 10. 10:36
Nagyon remélem hogy a nyugdijpénztár tervezethez hasonlóan itt is egyszerűen csak lassan kapcsol a fidesz. Ideje lenne már odabaszni az asztalra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!