Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Végül még ennyit sem köszönhetünk majd ennek a négy évnek.
„Most, hogy a koronajárványt kihasználva Biden épp lenyúlja a Trump-koalíció egyik robusztus pillérét, a 65 év fölöttieket, ezek a 2016-os populizmusra vevő csoportok elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy bármi esélye maradjon Trumpnak az újraválasztásra.
Ám abból, ami a jelöltet négy éve vonzóvá tette a rozsdaövezet lecsúszói számára, mára szinte semmi nem maradt, csak üres duma. Ha tényleg beigazolódnak a jelenlegi előrejelzések, és jövő januárban tényleg ki kell költöznie az Fehér Házból, azt elsősorban saját populizmusának elvetélése okozza majd, a képtelenség, hogy bármiben is megváltoztassa az amerikai politikai mélystruktúráit. Márpedig megbízást épp erre kapott azoktól, akik rá szavaztak 2016-ban.
A világ baloldalán négy éve sokan tudtuk, hogy az épp akkor világkörüli diadalútját járó új jobboldali retorika képmutatás csupán, csak látszólag kedveskedik a hétköznapi embereknek, a valóságban épp az ő rovásukra próbálja a nagytőke pozícióit stabilizálni – Magyarország erre kiváló példa. De Trumpot nézve valamicske remény is pislákolt, hogy legalább az Amerikai Birodalom legkárosabb dogmáinak egyike-másika talán végre tényleg a szemétdombra kerülhet.
Végül még ennyit sem köszönhetünk majd ennek a négy évnek.”