A közgazdaságtan sakktáblája

„Polányi úgy vélte, hogy a közgazdaságtannak egy »populárisabb kifejezésmódot« kellene kialakítania, mert a jelenlegi inkább a tévhitek terjedését támogatja. Úgy gondolta, hogy a közgazdászok elméletei nem jutottak el a széles értelemben vett társadalomhoz, mert »olyan mintha megtanultak volna sakkozni sakktábla nélkül, és a táblát, mely szavakból épül fel, a fejükben hordanák, s szavakkal játszanának rajta egy olyan közönség előtt, mely még soha nem hallott a sakkról és zavarodott tanácstalansággal nézi e csodálatra méltó mutatványt.«

Tehát a legtöbben nem is értik, hogy mit és hogyan idéz elő egy-egy gazdaságpolitikai intézkedés, ennek ellenére »alkalomadtán a játékosok egy-egy szavát vad szlogenként visszhangozzák, hogy aztán újra csend következzen.« (Polányi, 1936, 2.). A gazdaságtudományról és a gazdaság működéséről a legtöbben csak felületesen tájékozódnak, a tévhitek azonban könnyen és gyorsan terjednek. Mi lehet akkor a megoldás? (...)

Az egyik ilyen eszköznek Polányi a filmes technológia alkalmazását tartotta. Nem gondolta, hogy a filmmel való oktatás helyettesíthetné a személyes oktatást, sem azt, hogy kiválthatja a közgazdászok szakértelmét, de úgy vélte, hogy mozgóképes reprezentációval elősegíthető a gazdasági folyamatok és a közgazdaságtan jobb megértése. Az ötlet felmerülését követően hamarosan el is kezdett dolgozni a keynesi eszméket közérthetőbb formába öntő filmjein, melyek közül az első 1938-ban (An Outline of the Working of Money), a második pedig 1940-ben (Unemployment and Money: The Principles Involved) debütált.”