Jöhet az újabb ingyenpénz-osztás az USA-ban?

2021. március 24. 08:15

További lépéseket tart szükségesnek az amerikai pénzügyminiszter és a Fed-elnök a koronavírus-járvány okozta károk felszámolására és a teljes gazdasági talpra állás előmozdítására.

2021. március 24. 08:15
null

Janet Yellen pénzügyminiszter és Jerome Powell, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke a képviselőház pénzügyi bizottságának keddi ülésén beszélt erről. Szerdán az illetékes szenátusi bizottságban folytatódnak a meghallgatások, amelyek célja a járvány által okozott válságra adott gazdasági válaszok értékelése.

A két gazdasági vezető a meghallgatásra készített, előzetesen nyilvánosságra hozott beszédében egybehangzóan derűlátóan ítélte meg a gazdasági kilátásokat, de arra figyelmeztetett, hogy a gazdaságnak további segítségre van szüksége.

Az amerikai gazdaság egy évvel ezelőtt mély recesszióba süllyedt, és bár nyár elején megkezdődött a gazdaság talpra állása, a tavasszal felszámolt több mint 22,3 millió munkahelyből idén márciusig csak 12,6 milliót sikerült visszaállítani.

A kongresszus költségvetési hivatalának becslése szerint a foglalkoztatottság 2024-re állhat vissza a járvány előtti szintre.

Janet Yellen kijelentette, bízik abban, hogy a kormány 1900 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagtervének köszönhetően a lakosság sikeresen átvészeli a járványt, és egy növekvő gazdaságban már jövőre elérik ismét a teljes foglalkoztatottságot. Hangsúlyozta, hogy a program törvényerőre emelkedését követő első héten több mint 90 millió jogosultnak folyósították az 1400 ezer dollár egyszeri készpénzjuttatást. Rámutatott, a hivatalba lépése óta eltelt két hónap alatt igyekezett biztosítani, hogy segítséget kapjanak a legnagyobb szükséget szenvedők, különösen a kisvállalkozások.

Jerome Powell megismételte, hogy még korántsem teljes a kilábalás a járvány okozta sokkból, és a Federal Reserve támogatja a gazdaság fellendülését mindaddig, amíg szükség van rá. Ugyanakkor elismerte azt is, hogy jórészt a példátlan fiskális és monetáris politikai intézkedéseknek köszönhetőn a gazdaság a vártnál gyorsabban áll talpra.

Elkötelezettek vagyunk, hogy teljes eszköztárunkat felhasználjuk a gazdaság támogatására és annak biztosítására, hogy az ebből a nehéz időszakból való kilábalás a lehető legerőteljesebb legyen a közösségek, a családok és a vállalkozások számára – mondta Jerome Powell a pénzügyi bizottság előtti virtuális meghallgatáson.

Powell meghallgatásán beszélt a csaknem egy évvel ezelőtt – Donald Trump volt amerikai elnök hivatali ideje alatt – elfogadott kétezer milliárd dolláros gazdasági mentőcsomagról (CARES), amelynek célja az volt, hogy enyhítsék a koronavírus miatti válság okozta nehézségeket.

– fogalmazott a Fed elnöke.

Powell szerint ma sokkal jobb a helyzet, és a legrosszabb forgatókönyvet sikerült elkerülni a kongresszus, a Federal Reserve, a kormány és az önkormányzatok, az egyének, a közösségek és a magánszektor gyors és határozott intézkedéseinek köszönhetően.

A felépülés azonban korántsem teljes, ezért a Fed részéről továbbra is támogatni fogjuk a gazdaságot mindaddig, amíg csak szükséges” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy a gazdasági kilábalás továbbra is a járványhelyzet alakulásától függ.

(MTI, címlap: MTI/EPA/Jacquelyn Martin)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NeMá
2021. március 25. 12:23
Kipakolják a kasszát, szerintem megérjük visza rakják Trump-ot, hogy töltse meg újra!
civis72
2021. március 24. 16:38
A Bide rezsim hasít :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!