Herczog: Magyarország nem lehet az európai csúcstalálkozó vesztese

2012. november 23. 16:12

A magyar kormánynak úgy kell tárgyalnia az uniós csúcson, hogy ne Magyarország húzza a legrövidebbet a kohéziós államok közül - szögezi le pénteken kiadott közleményében Herczog Edit szocialista európai parlamenti képviselő.

2012. november 23. 16:12

A képviselő üdvözli, hogy a legfrissebb értesülések szerint a bizottsági ajánlásnál a tanács kedvezőbb javaslatot tett a kohéziós és strukturális alapok, illetve az agrártámogatások mértékére, de nem képzelhető el tartós európai növekedés, ha mindezt a versenyképességi források rovására teremtik elő – érvel a politikus.

Herczog Edit, az európai szocialisták frakciójának egyik alelnöke szerint a magyar tárgyalási célnak mindenképpen a bizottsági javaslat felülírásának kell lennie, hiszen az eredeti, a hétéves büdzsé kötelezettségvállalásait 1047 milliárd euróban meghatározó tervezetnek Magyarország lett volna az egyik legnagyobb vesztese. „Az utolsó verzió szerint ugyanis az előző hét évhez képest takarékosabb büdzsé legnagyobb csökkenését, nagyjából 30 százaléknyit épp a Magyarországnak szánt kohéziós és agrárforrások terén tapasztalhattuk” – ismerteti Herczog.

A képviselő a végeredmény szempontjából kedvezőbbnek tartotta volna Matolcsy György helyett a jóval nagyobb uniós tapasztalattal rendelkező Martonyi János kinevezését főtárgyalónak, mert úgy véli, hazánk vesszőfutásában jelentős szerepe van a gazdasági miniszter által képviselt különutas gazdaságpolitikának is. A képviselő így is bízik abban, hogy Orbán Viktornak és a delegációnak sikerül kilobbiznia a lehetséges maximumot az országnak a korábbinál további 100 milliárd euróval szűkített tanácsi javaslatból. A szocialista EP-képviselő kifejti: nem szeretné, ha a rendkívüli csúcstalálkozó az európai növekedés és foglalkoztatás szempontjából egy „hoztam is, meg nem is” helyzettel zárulna. A politikus szerint ugyanis örvendetes, ha sikerül megegyezésre jutni a közvetlen támogatási források mértékéről, de ezeket a forrásokat nem növelheti a tanács a versenyképességi fejezetek terhére.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rücsök
2012. november 23. 18:20
A kokizás és a sallerozás visszanyal. Van ilyen.
Axxtro
2012. november 23. 18:18
Megvan a lejárató kampány eredménye. Akkor mi a gond?
himitsu
2012. november 23. 18:00
ezek tényleg Matolcsy-t küldték tárgyalni? akkor nekünk végünk...
balbako_
2012. november 23. 17:27
Íme Herczog Edit: "A november 25-ei EP-ülésen a brit euroszkeptikusok egyik hangadója, Nigel Farage hosszú és kemény hangú szónoklatot tartott arról, hogy mennyire alkalmatlannak tartja posztjának betöltésére az EU elnökének kinevezett belga miniszterelnököt, Herman van Rumpoyt és az EU külügyminiszterének kijelölt angol bárónőt, Catherine Ashtont. A politikus többek közt politikai törpéknek nevezte a kinevezett vezetőket, és kifogásolta, hogy Lady Ashtonnak sose volt rendes munkája, illetve hogy korábban soha senki nem választotta meg semmilyen közhivatali tisztségre. "Nem látom, hogy megállítanák [miattuk] a közlekedést Washingtonban vagy Pekingben! Ezekről az emberekről még Brüsszelben sem tudják, hogy kicsodák, mégis nagyobb a fizetésük, mint Barack Obamának!" - közölte Farage, aki szerint Ashton külügyminiszteri címe kifejezetten kínos Nagy-Britannia számára. A brit képviselőt kirohanása után az EP elnöke, Jerzy Buzek utasította rendre, majd Herczog Editnek adott szót, hogy a magyar képviselő is reagálhasson az elhangzottakra. Herczog láthatóan felindultan, de - az EP-elnökhöz hasonlóan nyelvi korlátokkal küzdve - próbált válaszolni a lendületesen szónokló britnek. A bárónő úr és a magyar majom popója Herczog, válaszából ítélve, nem teljesen értette meg a brit képviselő felszólalását. A magyar politikus azt kezdte magyarázni, hogy az EU éppen olyan vezetőket keres, akiknek nem áll meg a forgalom. "Mi olyan embereket akartunk választani, akik elintézik, hogy a forgalom minden európai polgár számára menjen, hogy jobb életet biztosítsunk nekik" - mondta Herczog, aki szerint az európaiak hamarosan érezni is fogják mindezt. A magyar EP-képviselő több kijelentése derültséget váltott ki, például amikor felszólította társait, hogy álljanak ki az új EU-elnök és külügyminiszter "személyes integritása" mellett. Lady Ashton külügyminisztert ráadásul "miszternek", úrnak titulálta."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!