Palkovics: 38 milliárdos pluszforrást kap a KLIK

2016. február 26. 18:00

A kormány biztosítja a KLIK működéséhez szükséges forrásokat, összesen 38 milliárd plusz forrást ad az intézménynek – mondta el az oktatási államtitkár.

2016. február 26. 18:00

A kormány összesen 38 milliárd forintos pluszforrást biztosít a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) számára, ez magában foglalja a 17 milliárdos adósság konszolidációját is – közölte Palkovics László oktatási államtitkár pénteken budapesti sajtótájékoztatón. Az oktatási államtitkár azt mondta: a kabinet biztosítja a Klik működéséhez szükséges forrásokat mind az elkövetkező négy hónapban, mind a már utána következő, de új szervezeti formában. 

Az előző nap bejelentett változtatásokat indokolva kiemelte: a Klik létrehozása óta eltelt három év, át kellett gondolni a központ működését. Megerősítette: a Klik szervezetét július 1-jétől teljesen átalakítják, és egy olyan szervezet jön létre, amelyik nagyobb mértékben szolgálja az oktatás ügyét és nagyobb mértékben lesz partner az iskolák számára. Biztosítani kívánják továbbá a stabilitást mind a finanszírozásban, az irányításban, mind az egyes folyamatok területén – jelezte.

Az oktatási államtitkár közlése szerint arra kérte Pölöskei Gáborné helyettes államtitkárt, hogy eddigi funkcióját felváltva töltsön be egy operatív posztot, irányítsa a Kliket, illetve kezdje el előkészíteni az átalakításokat. 

Három területre fókuszálnak

Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár, aki március 1-jétől irányítja a Kliket, három prioritást jelölt meg: a tartozások rendezését, a mindennapi működés biztosítását és július 1-jére az új szervezeti keretek kialakítását. Úgy fogalmazott: nagy a kihívás és a feladat, amit némi félelemmel, de örömmel vállalt el. Hozzátette: operatív embernek tartja magát és a felkérés is operatív munkára szólt. Kitért arra, hogy immár 17 éve dolgozik a közigazgatásban, az oktatásirányítás különböző szintjein szerzett tapasztalatokat, amelyeket hasznosítani kíván.

Palkovics László Jenei Zoltánról, a Pécsi Tudományegyetem kancellárjáról, aki miniszteri biztosként segíti az átalakításokat, elmondta: tavalyelőttig az intézmény adóssága 8 milliárd volt, ez tavalyra a tizedére csökkent. Szavai szerint ez bizonyítja, hogy Jenei Zoltán egy nagy rendszer irányításában, egy nagy struktúrában való gondolkodásra, mint amilyen a Klik, mindenképpen alkalmas. 

Jenei Zoltán kiemelte: az elkövetkező hetekben áttekintik a Klik gazdálkodását, működési környezetét, és a több tízezres számlaállományt. Reményei szerint a számlák gyors rendezése helyreállítja majd a bizalmat a piacon a Klikkel szemben, és segítheti a belső működési nyugalom helyreállítását is. Feladatként jelölte meg az átlátható, szabályos és a működési szint valamennyi elemében következetes gazdálkodás megvalósítását a jövőben. Úgy fogalmazott, a feladat nagy, de hisz abban, hogy július 1-jéig megvalósítható. 

 

Összesen 147 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. február 27. 16:36
FIDESZ/DSZ-es democsokrácia: „Elszedte a mezőcsáti iskola diákjaitól a szülői közösség sztrájkról tájékoztató levelét az egyik fideszes önkormányzati képviselő. „Kedves szülő! Fogjunk össze, támogassuk a tanárok kezdeményezését és sztrájkoljunk mi, szülők is! Jelezzük, hogy mi is szeretnénk eredményes változást az oktatásban! Ne engedd a gyerekedet 2016. február 29-én, hétfőn iskolába! Három nap hiányzás igazolhat a szülő is. Legyen ez az első figyelmeztetés! Együttműködésed köszönjük!" Ez szerepel azon a kis szórólapon, amelyet a Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szülői közössége készített, s amelyet a gyerekek segítségével megpróbáltak eljuttatni azokhoz a szülőkhöz is, akik még nem értesültek az országos akcióról. Sokakhoz viszont valószínűleg ennek ellenére sem jutott el a felhívás. Több, egymástól független forrásunk is arról számolt be, hogy az egyik helyi önkormányzati képviselő, a fideszes Vaskó Ferenc először az iskola vezetésén próbálta számon kérni, milyen jogon tűrnek el efféle akciót, majd amikor megtudta, hogy mindehhez joguk van a szülőknek, egyesével próbálta elszedegetni a diákoktól a szórólapokat.” http://eszon.hu/world-news/81-ez-toertent/26299-einstandolta-a-szuelk-levelet-a-kepvisel
zazriveczazseni
2016. február 27. 09:13
Minek változtatni a KLIK-en, minek változtatni egy sikertörténeten. Igaz sokan 3-4 hónapos késéssel kaptak fizetést, de mi a fenének ment el tanárnak. Évente legalább 150-200 természettudományos tanár megy nyugdíjba, 10-15 végzős lép a helyükre.
tevevanegypupu
2016. február 27. 07:45
Ha Pölöskeiné rendelkezik vele akkor rendben..de remélem Gallónéval szemben úgy lép fel - meg a vörös...pardon kockásingesekkel - hogy visszatakarodjanak a katedra mögé és megpróbálják legalább olvasni és helyesen írni a gyerekeket.Mert hogy a fizetésemelések nem hozták meg ezirányú kompetenciájukat.
Vezetéknév Utónév
2016. február 27. 07:38
Amíg a 3K - központosítás, korrupció és kontraszelekció - marad, addig a bürokratikus káosz és a hiány újra fog termelődni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!